DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Számos lakossági kezdeményezés, javaslat érkezett be akkor, amikor meghirdetésre került ez a lehetőség. Ezek között természetesen előre várható és részben előre nem várható javaslatok is előfordultak, reálisak és kevésbé reálisak is. Példának okáért néhányat szeretnék itt most elmondani: a nyugdíjasként történő foglalkoztatás szigorú korlátozása, illetve megszüntetése, a munkanélküli-segélyek feltételhez kötése, a sporttámogatások általános szűkítése, illetve természetesen a parlamenti képviselők számának és jövedelmének az alakulásával kapcsolatos javaslatok is megfogalmazódtak a beérkezett javaslatok között.

A beérkezett javaslatok között volt olyan, amit már figyelembe tudtunk venni a kormánynak az év során megfogalmazott, zárolásban megjelenő döntéseiben, így szeretném megemlíteni azt, hogy a minisztériumban a külső szakértőknek a foglalkoztatásával kapcsolatos szabályozás újragondolása is megtörtént, részben egységesítése, a hivatali gépkocsik számának normatívához kötése a minisztériumok esetében szintén megtörtént, csökkent a zárolással kapcsolatos kormányhatározat eredményeképpen például a sok javaslatban szereplő MÁV-támogatás, újraszabályozásra került a mobiltelefonok számának és használatának a rendje a kormányzaton belül, és természetesen újraszabályozásra került a külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos szabályozás is.

Mindezek már ebben az évben, az év hátralévő részében, a kormányhatározat hatálybalépése után érvényesültek az államigazgatáson belül. Természetesen hosszabb idő kell például az elektronikus ügyintézésre történő áttérés megvalósulásához, de ebben is történtek lépések a kormányzat részéről, és nagyon sok elemét ezeknek a javaslatoknak figyelembe tudjuk venni a 2005-ös költségvetés megtervezésénél, annak érdekében, hogy az adófizetők pénzével az állam racionálisan gazdálkodjon.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu