SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Röviden két dolgot említenék meg. Köszönöm a vitában részt vevő képviselőtársaimnak, hogy elmondták a véleményüket. Lehetőség szerint igyekszünk a továbbiakban megpróbálni ezekben a szakmai ügyekben közösen együttgondolkodni.

Azt gondolom, hogy minden olyan kezdeményezést, amely egyfelől a foglalkoztatás bővülését és a foglalkoztatás előtti gátak elhárítását lehetővé teszi, másfelől pedig az ellenőrzött foglalkoztatás feltételrendszerét biztosítja, támogatni fogunk.

A magam részéről előterjesztőként köszönöm szépen, hogy megtiszteltek a véleményükkel.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu