SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Az elmúlt héten tárgyalta a parlament a Gazdasági Versenyhivatal jelentését, és ebben a jelentésben találhattunk egy viszonylag részletező bekezdést az eredetiségvizsgálati piacon tapasztaltakról, és azt hiszem, amit a GVH ír a beszámolójában, az mindenképp megfontolandó. Idéznék pár sort ebből a jelentésből:

“Az autóvásárlók számára nincs választási lehetőség abban, hogy igénybe kívánják-e venni ezt a szolgáltatást - mármint az eredetiségvizsgálatot -, a díjak maximalizálásával nem védte meg az állam a piaci szereplők esetleges túlárazási gyakorlatával szemben az állampolgárokat. Ebben a helyzetben az árak egységesítését a fővállalkozók végezték el, de nem a fogyasztói érdekek, hanem saját érdekeik szem előtt tartásával. Ennek következtében nem ármaximálásra, hanem az alkalmazandó minimumárak meghatározására került sor 1999-ben, és azóta is ezt a gyakorlatot folytatták.

(14.10)

A versenytanács az egyértelmű bizonyítékok hatására a jogsértést megállapította, és összesen 27,3 millió forint bírságot szabott ki az árkartellben részt vevő fővállalkozásokra.ö - arra az ötre, amelyek az eredetiségvizsgálatot Magyarországon az elmúlt időszakban végezték.

Amikor tehát a kormány úgy érezte, hogy tennie kell valamit egyrészt a Gazdasági Versenyhivatal jelentésében megfogalmazottak kivédésére, másrészt pedig azért, hogy ezeket az eredetiségvizsgálatokat egységes szellemben, egységes technológiával, egységes módon alkalmazzák, akkor, úgy gondolom, mindenképp indokolt lépést tett.

Vitatható, kérdéses ugyanakkor, hogy az az eljárás, amilyen módon az első intézkedésre sor került - és amit mi itt most a módosító javaslattal korrigálni szeretnénk -, egy tökéletesen jól eltalált eszköz volt-e. Megállapítható, hiszen ezért is tárgyalunk most erről, hogy valószínűleg nem. Túl sietve és talán nem a legátláthatóbb módon került kiírásra ez a pályáztatás.

Amikor azt gondoljuk, hogy mindazok ellenére, amiket az előbb idézett gazdasági versenyhivatali megállapítás tartalmaz, lehetőséget kell biztosítani a piac szereplőinek arra, hogy az eddigi beinvesztálásukat ne tekintsék felesleges beruházásnak és kidobott pénznek, akkor valószínűleg őket is indokolt abba a helyzetbe hozni, hogy - egy bizonyos kegyelmi időszak biztosításával, egy bizonyos lauf biztosításával - korrekt, fair és átlátható módon részesei lehessenek annak az egységes piacnak az eredetiségvizsgálat területén, aminek a kialakulása mindannyiunk közös érdeke. És ezeknek a szereplőknek is, úgy gondolom, meg kell adni a lehetőséget arra, hogy - az eddig alkalmazott módszereiktől eltérően - versenybe szállhassanak, de most már valóban a fogyasztók, az autótulajdonosok, az autóhasználók érdekeit is szem előtt tartva.

Tehát összefoglalva azt mondhatom, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége teljes mértékig indokoltnak és szükségesnek tartja, hogy az eddigi gyakorlaton változtassunk. Ugyanakkor azt is támogatjuk, hogy ne a már elfogadott törvényben megfogalmazott módon tegyük mindezt, hanem olyan módon, hogy egy bizonyos idő biztosításával minden résztvevő számára megadjuk a tisztes és fair piaci verseny lehetőségét, hogy ezt követően az eredetiségvizsgálati munkájukat már valóban az autósok érdekében tudják kifejteni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu