DR. SCHVARCZ TIBOR, az egészségügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az egészségügyi bizottság június 3-ai ülésén megtárgyalta a fenti törvénymódosítást, és egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta.

A módosítás lényege a következő: az egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi XXVI. törvény május elsejével hatályba lépett. Ennek értelmében módosult a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, és ez a módosítás már figyelembe vette az Európai Közösség 1408/71. számú tanácsi rendeletét is. Ennek megfelelően szabályozta a külföldön dolgozó és élő magyar állampolgárok egészségügyi ellátását. Ez általános szabályként kimondja, hogy az egészségügyi ellátást a szolgáltatásra jogosult a tagállam területén olyan feltételekkel veheti igénybe, amilyenek az adott tagállamban a biztosítottakra vonatkoznak. Ez négy európai uniós tagországban, Franciaországban, Luxemburgban, Belgiumban és Finnországban gondot jelent, mert ott előre kell fizetni az egészségügyi ellátásért. Tehát ha valaki gyógyszert vált ki, akkor ki kell fizesse a patikában, majd utána a biztosító megtéríti, ha egészségügyi ellátást vesz igénybe, akkor meg kell fizetni a számlát, és utólag tudja elszámolni. Ez számos esetben gondot jelent a kint dolgozó diplomatáknak, családtagjaiknak, hiszen az ellátmányuk nem elégséges ezeknek az egészségügyi ellátásoknak a finanszírozására.

Ezért szeretnénk ezt a módosító javaslatot benyújtani, amelynek az a lényege, hogy a fenti országokban a diplomatáknak és családtagjaiknak az egészségbiztosító 85 százalékban megtéríti ezt az egészségügyi ellátást, illetve az OEP engedélyezheti a magyarországi egészségügyi szolgáltatóhoz történő szállítás megtérítését is. Úgy gondoljuk, hogy ez a külföldön és az EU-ban dolgozó diplomaták és más külképviseletek tagjai és családtagjaik számára könnyebbséget jelent, hiszen egyre inkább gyarapodik, főleg Brüsszelben a kiküldött diplomaták, illetve családtagjaik száma.

Ezért nyújtottuk be, és ezért kérjük az Országgyűlést, hogy támogassa ezt a javaslatot, hogy még a nyár folyamán elfogadható legyen, és megoldható legyen a diplomaták ilyetén történő ellátása. Ennek költségvonzata körülbelül 50 millió forintot jelent pluszban a biztosító terhére.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu