DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Javaslom, hogy az Országgyűlés utasítsa el a Fidesz indítványát arról, hogy a bizottság állásfoglalását a plénum ne hagyja helyben. A plénum döntsön úgy, ahogy az ügyrendi bizottság, tehát foglaljon állást az ügyrendi bizottság döntése, állásfoglalása mellett. Ennek oka az, hogy Salamon képviselőtársam, bizottsági alelnök úr tévesen értelmezi egyfelől az állásfoglalások természetét akkor, amikor úgy érvel, hogy egy ilyen állásfoglalás puszta jogértelmezés, amely visszaható hatályú lehet, szemben a jogalkotással. Salamon képviselőtársam sem tudna egyetlenegy olyan házszabályi rendelkezést találni, amelyre az álláspontját alapítani tudná, ennek következtében ez az elvi állásfoglalás - ami tulajdonképpen ajánlás - valójában egy házszabályi joghézag kiküszöbölését szolgálja. Amikor a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatot hoz, azt sem lehet visszaható hatállyal alkalmazni, s ugyanez a helyzet akkor is, amikor a Házszabály hézagait próbálja az ügyrendi bizottság állásfoglalás megfogalmazásával kitölteni, állásfoglalás kialakításával az adott helyzetet rendezni.

Téved Salamon képviselőtársam akkor is, amikor az ügyrendi bizottság álláspontját bírálja a bizottságok létrehozásának időpontjával kapcsolatban. Valóban igaz az, hogy a paksi vizsgálóbizottság ügyrendjének 10. § (8) bekezdése azt mondja ki, hogy a bizottság megalakulásának a dátuma a bizottság alakuló ülése. Csakhogy Salamon képviselőtársam, alelnök úr figyelmen kívül hagyja azt, hogy az alkotmányjogban lehetetlenség az, hogy egy intézmény saját magának adjon mandátumot, saját maga határozza meg megalakulásának és megszűnésének az időpontját. Ha tanulmányozzuk az alkotmányt, ha tanulmányozzuk azokat a törvényeket, amelyek egy-egy alkotmányjogi intézmény létrejöttével, illetőleg megszűnésével kapcsolatosak, akkor láthatjuk, hogy mindegyik egy magasabb szintű jogszabályra kell hogy visszavezethető legyen, illetőleg a parlament megalakulásának és megszűnésének időpontját maga az alkotmány határozza meg.

(19.00)

Ennek következtében egyértelműen láthatjuk azt, hogy a bizottság nem állapíthatta meg saját működése kezdésének az időpontját. Ily módon a töretlen házszabályi gyakorlatra kell hivatkoznunk, hiszen semmiféle más alap bármiféle döntés megállapítására nem áll rendelkezésre. Az a jogalap, amire hivatkozni lehet, a parlament töretlen gyakorlata; eddig mindig az volt a helyzet, hogy a bizottság működése kezdeti napját, kezdőnapját úgy lehetett megállapítani, hogy az egybeesett annak a határozatnak a meghozatala napjával, amellyel megállapították a bizottsági tagságot, amellyel megállapították a bizottság összetételét.

Abban az esetben, ha a töretlen gyakorlattól eltekintünk, mindenféle parlamenti szokásjogot félreteszünk, teljesen önkényesen járunk el. Pontosan ezt az önkényességet próbálja kiküszöbölni egyébként a hivatkozott 25/2002-2006. számú elvi állásfoglalás, amely ajánlja azt, hogy az országgyűlési határozat saját maga állapítsa meg a bizottság működésének kezdőnapját, ezt azonban - mint előbb már jeleztem - nem lehet visszaható hatállyal alkalmazni. Ezen túlmenően téved Salamon László képviselőtársam, alelnök úr akkor, amikor Szili Katalint elmarasztalja, mivel nem kért házszabály-értelmezést. Ha nincs olyan házszabályi rendelkezés, amelyet meg lehet nevezni, akkor lehetetlenség az, hogy házszabályi értelmezést kérjünk.

Azt javasolom Salamon László képviselőtársamnak, hogy ha álláspontját valóban jogilag meg akarja alapozni, jelölje meg azt a házszabályi rendelkezést, amelynek az értelmezését szerinte Szili Katalin házelnök asszonynak kérnie kellett volna. De ha ilyet nem tud megállapítani, abban az esetben egyetlen lehetősége van: elismeri az ügyrendi bizottság helyes álláspontját, visszavonja az indítványt a Fidesz nevében, és saját maga is azt mondja, szavazza meg a plenáris ülés az ügyrendi bizottság álláspontját, utasítsa el a Fidesz indítványát.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu