HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan választáson vagyunk túl, amely sorsdöntő a magyar nemzet életében; én ennek a politikai aktivitásnak a léptékét a '90-es rendszerváltáshoz tudom hasonlítani. 1990-ben ránk köszöntött a demokrácia, a politikai értelemben vett szabadság, de az elmúlt tizennégy esztendő azt bizonyította, hogy a demokrácia és a szabadság a jólétet nem volt képes elhozni. Én magam az európai uniós csatlakozástól azt várom, hogy az a kiszolgáltatott helyzet, amelyben a magyar gazdaság, a magyar választópolgárok gazdasági szempontból voltak, az oldódjék és javuljon. Ahhoz, hogy ez a tervünk - amely, gondolom, mindnyájunk számára fontos - sikerüljön, néhány dolognak teljesülnie kell, és én ezekről szeretnék szót ejteni.
A választási kampány során számos alkalommal feltették azt a kérdést, hogy vajon a huszonnégy képviselő pártérdekek alapján vagy nemzeti érdek alapján fog-e az Európai Parlamentben voksolni és szavazni. És én mindig visszakérdeztem, hogy ugyan mondják már meg nekem, hogy mi az a nemzeti érdek, megegyeztünk-e a nemzeti érdekekben. Két esztendővel ezelőtt Dávid Ibolya, az MDF elnöke tett először javaslatot arra, hogy egy nemzeti minimumprogramot vagy a nemzeti közös nevező programját dolgozzuk ki, és jelöljünk ki olyan prioritásokat, amelyeket arra használunk fel, hogy az európai uniós forrásokat ezeknek rendeljük alá. Mik lesznek a legfontosabbak, hogyan fognak szavazni a magyar képviselők? Infrastruktúra-fejlesztés? Autópálya-építés? Vagy vidékfejlesztés? Vagy kutatás és fejlesztés?
Azt hiszem, ha azt szeretnénk, hogy sikerüljön a tervünk, vágyaink valóra váljanak, és valóban, a szabadság után a jólét is köszöntsön ránk, akkor ebben a nemzeti minimumban meg kell egyeznünk, és a huszonnégy magyar képviselőnek egyhangúlag kell majd ezekben a nemzet sorsát érintő kérdésekben szavaznia és döntenie. De minden tervezésnek, minden cselekedetnek az alapja a hazai politikai egyetértés és a hazai politikai konszenzus. Amit nem sikerült elérni a választási kampányban, a választásra való felkészülésben, azt el kéne érnünk most, mielőtt az Európai Parlament összeül, hogy az a nemzeti minimumprogram valósuljon meg, amiről én az előbb beszéltem. Ennek az az alapja, hogy egy valódi nemzeti fejlesztési tervet dolgozzunk ki és fogadjunk el, egy olyat, amelyet nem a kormány terjeszt be, hanem amely a politikai pártok és a magyar társadalom egyetértését és konszenzusát bírja és viseli.
Én azt kívánom, hogy a magyar politikai elit rendelkezzen kellő bölcsességgel ahhoz, hogy ezt a nemzeti konszenzust megteremtse, és az alapját teremtse meg ezzel annak, hogy a huszonnégy magyar európai parlamenti képviselő valóban a nemzeti érdekek alapján, egyeztetett nemzeti érdekek alapján legyen képes az Európai Parlamentben dolgozni, a munkáját végezni és szavazni.
Én azt kérem, hogy a nyári szünetben vagy azt követően, miután a kormány van abban a helyzetben, hogy döntéseket készíthet elő, de a döntések előkészítésébe az ellenzéket, az ellenzék mögött lévő - a tegnapi nap bizonyítja - nagyon jelentős szavazótábor igényeit figyelembe véve alakítsa ki úgy ezt a nemzeti fejlesztési tervet, amely egy ilyen politikai egyetértésen, politikai konszenzuson alapul.
(12.30)
Én kívánom, hogy úgy a parlament pártjai, mint a parlamenten kívüli szervezetek, civil szervezetek sokasága, a magyar nemzet lehető legszélesebb rétegei vegyenek részt ebben a munkában, hogy a huszonnégy magyar képviselő európai parlamenti munkája valóban nemzeti egyetértésen és nemzeti konszenzuson alapuljon.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés