LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Rendkívül rossz állapotban van Bács-Kiskun megyében a Tiszaalpárt Csongráddal összekötő 4501-es és 4502-es út. A régi és korszerűtlen út nem bírja el a növekvő forgalmat, rohamosan romlik az állaga. A panaszokra már 2002 végén reagált miniszter úr Kiskunfélegyházán, amikor egy kormányzati fórumon kilátásba helyezte, hogy a következő, a 2003. évi útfejlesztésekben már szerepelni fog ennek az útnak az átépítése. Egyébként miniszter úr itt a tisztelt Házban is ígéretet tett arra, hogy mielőbb sor kerül ennek az útnak az átépítésére. A helyi közvélemény örömmel és megnyugvással vette tudomásul ezeket az ígéreteket, s valószínűleg megértették azt is, hogy előre nem látott okok miatt a 2003. évi kezdés eltolódhat egy évvel, de most, 2004 második negyedévében már egyre többen nyugtalanok. Ha nem kezdődött el 2003-ban, és egyre inkább úgy tűnik, hogy 2004-ben sem kezdődik el a Tiszaalpárt Csongráddal összekötő út átépítése, akkor várhatóan mikor kerül erre sor?

Egyébként, kedves államtitkár úr, tudom, hogy minden ilyen útproblémát nem lehet a Ház elé hozni. Három miniszter járt ezen az úton - ezt egy nagy zárójelben mondom el -, és mindegyik ígéretet tett, így az ön minisztere is. Nagyon bízom abban, hogy ezek az ígéretek előbb-utóbb valóra válnak, és megépül az egyébként rendkívül rossz állapotban lévő, Tiszaalpárt Csongráddal összekötő két út.

Tisztelettel várom válaszát. Nagyon bízom abban, hogy olyan korrekt választ fogok kapni, mint amilyet az előbb Ékes úr kapott, aki általánosságban beszélt az ilyen jellegű utak állapotáról, helyzetéről.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu