SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Ha találós kérdést játszanánk települések és politikusok neveivel, akkor, miniszter úr, ön lenne a legkönnyebb feladvány. Hiszen arra a kérdésre, hogy Balatonőszöd, mindenki azonnal rávágja: Gyurcsány Ferenc. Sokan mondják önről ugyanis, hogy ön több kiadásban űzte az “olcsón veszek az államtól, majd drágán adok bérbe az államnakö című játékot. S mivel önnek nem az őszödi volt az egyetlen ilyen jellegű üzleti tranzakciója, félelemmel és az adófizetők pénzét féltve halljuk, amikor az ön neve állami tulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó furcsa elképzelések mentén kerül elő újra.

Tisztelt Miniszter Úr! A kormány meghirdette a Sport XXI. ingatlanfejlesztési programját, és a kreativitásukat dicséri, hogy ezt a nevet egy korábbi programjuknál már ellőtték, de sebaj, bárcsak ez lenne a legnagyobb probléma.

(14.20)

Ez a program azt tartalmazza, hogy három év alatt 53 milliárd forintnyi sportingatlan-fejlesztést hajt végre a kormány. A gond pusztán annyi, hogy ennek az 53 milliárd forintnak a 89 százalékát az egyébként is gatyára vetkőztetett önkormányzatoknak és ki tudja még, milyen befektetőknek kell összedobniuk. De ön ezen sem akadt fenn, hiszen ön szerint még soha nem voltak ilyen jó gazdasági helyzetben az önkormányzatok.

Őszöd réme viszont egy másik részletben rejtőzik. Ugyanis a kormány 6, azaz hatmilliárd forintot akar erre a programra elkölteni, úgy, hogy nincs meg a fedezete. 2004-ben a sportlétesítmények fejlesztésének támogatása a Draskovics-csomag következményeként 3 milliárd forint forráshiánnyal indul, tehát mínusz háromról kellene eljutni a plusz hatig. Hogy fog ez menni, amikor az ön által vezetett tárcának 2004-ben és 2005-ben évenként nulla forint költségvetési támogatás áll rendelkezésre ezen programra?

Tisztelt Miniszter Úr! Azért aggódunk, mert az önhöz kötött gyakorlatot ismerve félő, hogy az Őszöd-sorozat egy újabb fejezetének lehetünk tanúi. A képlet most valahogy így nézne ki: állami tulajdonú, most éppen sportcélú ingatlanokat adnak el, majd ezeket az állam, illetve az üres zsebű önkormányzatokkal visszabéreltetik. Pedig szegény önkormányzatok megsarcolását már abba kéne hagyniuk, mert nagyon unják a szocialista kormány vacsorameghívásait, mert az elmúlt két évben a számlát rendre nekik kellett rendezni.

Tisztelt Miniszter Úr! Hogyan is áll össze akkor ez az 53 milliárd forint? Mely állami tulajdonú ingatlanokat kívánják eladni? És kíváncsi volnék arra is, tisztelt miniszter úr, hogy mire alapozza azon állítását, mely szerint az önkormányzatok még soha nem voltak ennyire gazdagok.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük dr. Répássy Róbert: Saját tapasztalataira alapozza!)

Forrás: parlament.hu