DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Kuncze Gábor képviselő úr nagyon szeret a múlttal foglalkozni, akkor egy picit nézzük meg a múltat. Tulajdonképpen az, hogy kinek milyen mozgástere volt a szerződés kötésekor, az valóban '94. május 2-án történt, amely még a Boross-kormányhoz kötődik, MDF-kisgazda-KDNP-kormányzathoz. Majd pedig kétszer volt módja - mint belügyminiszter valószínűleg láthatta ezt - a Horn-kormány nevében tárgyalni. Akkor is ide lehetett volna hozni a parlament elé, nem tették, hanem - Lotz Károllyal aláíratva ezt a szerződést -, nagyon jól tudja, hogy '97-ben 2003 decemberéig átívelték ezt a szerződést; nem 2002-ig, nem 2001-ig, hanem bizony, egy kormányzati időszakot átugrottak, ami a következő kormányzatnak lehetett volna a mozgástere.
Valójában azért nem jó az az érvelés, amit Keller László államtitkár úr mond, mert itt nem az eladó diktált, hanem egy koncessziós szerződés lejárt, és nem teljesített a partner. Ez bizony 2003 decemberében derült ki, és ekkor nyílt meg a kormánynak az a mozgástere, hogy egyáltalán a '97-es bebetonozás után valamilyen módon eltérjenek ettől.
Önök léptek még egyet, amelyben még harminc évre próbálnak egy kötelezettséget adni, amely rég nem arról szól, hogy hány kilométer út épül, hanem arról szól, hogy mennyi hitelt milyen áron vesznek fel. Megkérdezem: amikor évente felvesz a kormányzat sok száz milliárd forintnyi hitelt, akkor a parlament szokta tárgyalni, hogy milyen feltételekkel veszi fel a kormányzat? Nem; ez, amit most önök csinálnak, egy színjáték, egy hitelfelvétel, amely extra profitot biztosít a hitelnyújtóknak, ezért teljesen etikátlan, sőt üzletileg hátrányos ez a szerződés.
A parlamentben itt ma nincs olyan szakmailag olyan mértékben felkészült ember - akár ön is -, aki ezt érdemben meg tudná ítélni. 194 ember bölcsességével itt csak legfeljebb a felelősséget lehet majd elkenni. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés