DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Még egy kérdés Keller Lászlóhoz és az államtitkár úrhoz is, aki persze itt szép csendben ücsörög; persze a szerződést, mint tudjuk, ők készítették elő a tárcánál - a közlekedési tárcáról beszélek. Vizsgálóbizottság elé javasolják már most, az országgyűlési határozat előtt ezt a témakört és ehhez adatok szolgáltatását. Ha most akarnak érdemben tényleges vitát folytatni, azért minimum az általános vitánál meg kell említeni a jegyzőkönyv kedvéért, hogy ez alkalmatlan az általános vitára, mert nem tudja a parlament, az előterjesztésből nem derül ki, hogy tulajdonképpen mire is vállal kötelezettséget. Egy dolog biztos, hogy néhány hónap után megpróbálja a kormány a már egyébként érvényben lévő szerződés jogi és gazdasági felelősségét áthárítani a parlamentre.

Ha már így döntöttek, nyilván részben a jogszabály is erre kötelezi önöket, csak ezt elfelejtették pár hónappal ezelőtt közölni, valószínűleg a szerződő partnerükkel is, hiszen a matricára átállt a rendszer, a beruházás előkészítése elindult, tehát, ha úgy tetszik, a kötelezettségvállalások elindultak a túloldalról. Valószínűleg, ha most a parlament nem fogadná el ezt a határozatot, az pénzbe kerülne a kormányzatnak, és a partner, az AKA Rt. ezt valószínűleg igényelné. (Babák Mihály: Mondjon le Keller!) Elmondhatja, nagyon szívesen meghallgatom Keller úr válaszát, hogy akkor bizony miért is kell az egész szerződéskötésnek az utólagos jóváhagyása úgy, hogy közben a vizsgálóbizottságnak, ön nagyon jól tudja, ha már az Országgyűlés meghozza határozatát, mi értelme van vizsgálni. Hiszen azt fogják mondani, hogy az általános vitában meg a részletes vitában mindenki hallhatta ország-világ előtt a feltételeket.

Jelzem, nem tudjuk a feltételeket. Ez egy vak, félig kitöltött kötelezettségvállalás, amely persze teljes egészében a parlamentre próbálja a felelősséget átnyomni, de ez nem fog megfelelni majd a jogi tényállásnak, Keller úr, ha majd nem ön lesz már a közpénzügyi államtitkár. Csak önnek most jobb ez.

Forrás: parlament.hu