DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A téma vitája igenis hasznos, mert olyan témákat, olyan elemeket hozunk elő és emlékeztetjük egymást, ami megvilágítja a döntéshozatali képességünket. Gondolok arra, hogy ennek a projektnek az újraelosztási következményei hogyan is állnak. Az előttünk lévő okmányok erre csak haloványan utalnak, és az a szakember, aki törvényhozó, infrastruktúra-ismerő vagy regionális fejlesztő, vagy akár a nemzetközi főutak fejlesztőjének a szerepében van, szeretné tudni, hogyan is lehet számokat tenni az egyes fejezetek mellé, fölé, és ezek a számok hogyan is állnak össze; az egyik részről az elköltött források, a másik részről azok az imputálható, feltételezhető előnyök, amelyek ebből következnek, és azután a kontraverzális, a vitatott elemek, az újraelosztás.
Vannak, akik ennek a programnak a következtében jobban járnak. Azt szeretnénk hinni, hogy mindenki jobban jár, és azt szeretnénk hinni, hogy van valami összehasonlítható mértéke a jobban járásnak. Azonban azt, hogy ez így van-e, nehéz elhinni, mert amiket a régiókról hallunk a történelmi visszatekintésben, a gyanú ott van, hogy bizony, itt aránytalan előnyökhöz jutnak, jutottak emberek.
Ezt azért ajánlom most korán a tisztelt Ház figyelmébe, hogy ahogyan haladunk a részletes vita felé, ilyen adatok kerüljenek hozzánk. A minisztérium ilyen helyzetben van. Amint a korábbi minisztertől, a jelenlegi kormányképviselőtől hallottuk, óriási adatmennyiség áll rendelkezésre. Ezek hasznosak volnának az Országgyűlés vitája során.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés