ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/10500. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 352 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

(13.40)

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozására az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló országgyűlési határozatijavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és a zárószavazás. Devánszkiné dr. Molnár Katalin és más képviselők önálló indítványát H/9872. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/9872/26., 34. és 37. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az Országgyűlés a Házszabálytól való eltéréssel hozzájárult ahhoz, hogy a zárószavazásra még a mai napon sor kerüljön.

Megadom a szót Devánszkiné dr. Molnár Katalin képviselő asszonynak, az albizottság elnökének, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Albizottsági elnök asszony, öné a szó.

Forrás: parlament.hu