ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban jelezte, hogy a törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok közül egyet sem támogat.

Az ajánlás 1. és 4. pontja kivételével a további indítványok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, így ezekről nem határozunk.

Most az ajánlás 1. és 4. pontjaiban szereplő indítványokról döntünk, amelyekben Herényi Károly a törvényjavaslat valamennyi rendelkezése helyébe új szabályt kíván léptetni. A módosító javaslat a levél útján történő szavazás szabályait terjeszti elő a külföldön tartózkodó állampolgárok szavazása során. A bizottságok támogatják.

Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 201 igen szavazattal, 150 nem ellenében elutasította a javaslatot.

Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a Magyar Köztársaság kormánya és a Lett Köztársaság kormánya között a katasztrófák és más súlyos balesetek esetén történő együttműködésről és kölcsönös segélynyújtásról szóló, Rigában 2003. november 19. napján aláírt megállapodás megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést H/10525. számon, a külügyi bizottság ajánlását pedig H/10525/1. számon kapták kézhez a képviselők.

Megadom a szót Lamperth Mónika belügyminiszter asszonynak, a napirendi pont előadójának, ötperces időkeretben.

Forrás: parlament.hu