KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Visszatérve Kuncze Gábor frakcióvezető úr mondanivalójára: nemcsak itt a parlamentben nem tudtunk négy éven keresztül beszélni az autópálya-építésről, hanem, miniszter úr, ön nagyon jól tudja, hogy még ön mint szakminiszter sem találkozott az autópálya-építéssel, hiszen olyan konstrukciót talált ki az ön miniszterelnöke, együtt a barátokkal, hogy az autópálya-építést a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül vezényelték.

A másik mondanivalóm: itt rendszeresen, már a korábbi vitában is, amikor a vizsgálóbizottságról vitáztunk itt a parlamentben, összegszerűségében úgy tesznek, mintha az a 600-700 milliárd forint - egyébként még a vizsgálóbizottság fogja azt végigvizsgálni, hogy milyen tételekből is adódik ez az összeg - most terhelné a költségvetést. Azon lepődtem meg, hogy Dancsó képviselő úr, aki egyébként banki szakember az én tudomásom szerint, ő is elfelejti, és az egyszeri kamatkiadással hozza párhuzamba ezt a 700 milliárd forintot, miközben tudjuk, hogy 20-25 év alatt kell ezt az összeget kifizetni. Ezeknek az összegeknek a mai értéke nyilvánvalóan nem lehet az az összeg, amit évente összeadnak. Tehát a nettó jelenérték-számítással illene, tisztelt képviselő úr, számolni. Emlékszem rá, annak idején, amikor a kormány meghozta ezt a döntését, az egyik napilap elvégezte ezt a számítást a rendelkezésére álló információkkal, és kihozta azt a végösszeget, hogy 100-200 milliárd - már nem emlékszem pontosan - forint között volt a nettó jelenértéke ennek a nagy számnak, amit önök itt folyamatosan mondanak.

A harmadik tétel pedig az, hogy nem létező ellenajánlatokkal nem lehet összehasonlítani ezt az összeget. Nem volt értékelhető ellenajánlat ezzel a projekttel kapcsolatban; és nyilván nehéz is ellenajánlatról beszélni, hiszen nem volt a kormány abban a helyzetben, hogy ő legyen az eladó és a vevő is, márpedig az eladó határozza meg a feltételeket, ezt meg tudomásul kell vennünk minden más vonatkozásban is.

Forrás: parlament.hu