KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A szocialista frakció megszavazta, hogy ma kezdődjön el ennek a vitája, és álljon föl a vizsgálóbizottság. De most olyan kérdésekről beszél a képviselő asszony, amelyek számomra - aki picit is a gazdaságban volt - elképesztők. Számomra elképesztő, hogy országgyűlési képviselők magáncégeket be akarnak számoltatni arról, hogy miért fizetnek ki X millió forintot Y-nak.

Az öt percben nem tudtam elmondani azt a példát, hogy, mondjuk, önnek van egy testvére, aki nem is magáncéggel, hanem állami céggel üzleti kapcsolatba kerül. Majd bejövünk az Országgyűlésbe, és azt mondjuk, kedves Mátrai Márta képviselő asszony, legyen kedves elszámolni a testvére vállalkozásával. Ön erre jogosan mondja, hogy semmi közöm hozzá, mert a testvérem vállalkozásáról van szó. Amit önök előterjesztettek, az ugyanolyan képtelen felvetés, mint az általam felhozott példa, pedig, kedves képviselő asszony, lehet, hogy ott állami cég és magánszemélyek vagy magáncégek kapcsolatáról van szó, míg itt magánszemély és magáncég kapcsolatáról.

S ha nagyon vizsgálódni akartak volna a tisztelt fideszes képviselő urak és hölgyek, akkor azt megtehették volna a korábbi ciklusban, 1998-2002 között, amikor százmilliárdok sorsáról döntöttek úgy, hogy az Országgyűlés nem is tudott a döntésekről - most nem megyek bele abba az időszakba -, és egyetlenegy vizsgálóbizottságot sem engedtek megalakítani. Amikor a volt miniszterelnök édesapjának a vállalkozása közvetlenül száz százalékban vagy közel száz százalékban állami és önkormányzati tulajdonú cégekkel kötött szerződést, akkor nem engedtek létrehozni vizsgálóbizottságot. Most pedig magáncég és magánszemély vizsgálatát akarják elvégezni!

Forrás: parlament.hu