KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak a rádióhallgatók kedvéért: senki nem akadályozta, hogy elinduljon a vita erről a vizsgálóbizottságról, és ez a vizsgálóbizottság felálljon. Azok mondják azt, hogy mi akadályoztuk a vizsgálóbizottság felállítását, akik négy éven keresztül egyetlenegy vizsgálóbizottság felállításához nem járultak hozzá, csak amit ők akartak. Amit az ellenzék akart, ahhoz egyáltalán nem járultak hozzá. Mi minden egyes vizsgálóbizottság felállítását támogatjuk és támogattuk. (Halász János: Csak elszabotáljátok a munkát!) Mint ahogy most ennek a - bár szerintem teljesen képtelen - vizsgálóbizottságnak a felállítását támogatjuk. Folyik róla a vita.

Az, hogy elvártuk azt, úgy tárgyaljon az Országgyűlés erről a javaslatról, hogy előtte a szokásos Házszabály szerinti rendben megvizsgálja az ügyrendi bizottság, amelynek a feladatkörébe tartozik ennek a javaslatnak a minősítése, gondolom, az nem akadályozás kérdése, hanem egyszerűen a Házszabályhoz való ragaszkodásunk volt, és semmi más. Az, hogy időrendben a benyújtáshoz képest most kerülhet sorra a vita, ez a Házszabályból fakad, és nem a kormánypárti képviselők akadályozó tevékenysége okozta ezt a helyzetet.

Forrás: parlament.hu