DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem felháborodni kell, hanem válaszolnia kellett volna azokra a kérdésekre a miniszterelnök úrnak, amelyeket feltettünk, és nem került volna sor ennek a vizsgálóbizottságnak a felállítására. Ezt már elmondtam az előbb is.

Ami pedig az én személyes ügyemet illeti: na, látja, ez is különbség kettőnk között, államtitkár úr, az én testvérem soha nem keveredhet egy ilyen ügybe, mert joggal való visszaélésnek minősíteném azt, ha én őt jogtalan előnyhöz juttatnám, pontosan azért, mert én parlamenti képviselő vagyok. Ez szóba sem jöhet, de nyugodtan kutakodhat, és ha talál valamit, akkor azt ossza meg velem.

Ami pedig a miniszterelnök úrra, Orbán Viktorra tett utalását illeti: ezt, hogy úgy mondjam, nem is kívánom minősíteni. Tudja, ezt azért mondom, mert az én nagypapám a badacsonyi kőbányában dolgozott nagyon hosszú éveken keresztül, és tudom, mit jelent egy kőbányában dolgozni. Orbán Viktor miniszterelnök úr édesapja ezt tette több tíz éven keresztül, huszonhárom-huszonöt éven keresztül. Emlékszem, amikor a nagyapám hajnali négy órakor kelt, elment a kőbányába, és éjjel tért haza. És ez éveken-évtizedeken keresztül ismétlődött.

No, látja, többek között ez a különbség, államtitkár úr, Orbán Viktor miniszterelnök úr édesapja és Medgyessy Péter fia között, hogy ő már nagyon sok mindent letett az asztalra, Medgyessy Péter fia pedig még semmit sem, de már százmillió forint üti a markát. Hihetetlen!

Köszönöm szépen. (Keller László: Elképesztő! - Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu