SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót. Azt hiszem, tisztelt államtitkár úr, hogy ha Salgótarján város polgármestere, Puszta Béla úr itt ülne az ülésteremben, ő rendkívüli módon örülne ennek a válasznak, de szeretném az ön figyelmét felhívni arra, hogy én a pásztói 4-es számú előzési sávnak az építéséről kérdeztem az államtitkár urat, nem pedig a salgótarjáni elkerülő útról - persze mindkét dolog rendkívül fontos.
Szeretnék idézni a miniszter úr 2003. október 20-ai interpellációs válaszából: Az első megépülő előzési szakasz Pásztó térségében 1,4 kilométer hosszússágban éppen a 2004. évben készül el, és ennek során a pásztói csomópont építése, kivitelezése is megvalósul.ö
Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy amit ön most mondott, az a miniszteri választ teljes mértékben megcáfolja, 2004-ben ezek szerint, ahogy én elmondtam, egyáltalán nem épül meg a 21-es fő közlekedési úton egyetlenegy előzési sáv sem, sajnos a pásztói sem, a pásztói lehajtósáv sem készül el.
De azért hadd ajánljam figyelmébe, ha már időbeli késésben vannak, hogy legalább a lehajtósáv és a 4-es előzési sáv közötti 250 méteres szakaszt is építsék ki, mert gondoljon bele, hogy a 21-es fő közlekedési úton közlekedő autósok hogyan fognak viszonyulni ehhez a helyzethez. Szeretném, ha a kormány tartaná a szavát, az ígéreteit - úgy látszik, hogy ez nem valósul meg.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés