DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt év decemberében a jövedéki törvény módosításánál négypárti konszenzus kialakulását véltük felfedezni egy szent cél érdekében, nevezetesen, hogy Magyarországon a vásárló valóban tudja, hogy a borból milyen minőséget vásárol, hogy az a bor valóban látott szőlőt is, és mentsük meg azoknak a tisztességes szőlészeknek és borászoknak a piacot, akiket ezek a kontár, galád - és egyéb jelzőket is használhatnék, hogy milyen - úgynevezett üzletemberek tesznek tönkre.
Akkor egyetértettünk abban, és most egy kicsit csodálkozom Kovács úr felszólalásán, hogy a borhamisítás kiszűrése elsősorban a forgalmazóhelyeken történhet meg, ott érhető tetten az a mennyiség, amelyet valahonnan beszállítottak.
(15.20)
Lasztovicza képviselő úr felveti a kérdést, honnan állapítható meg, hogy az a bor hamis-e vagy sem. Nagyon egyszerűen megállapítható: ha annak nincs eredetmegjelölése, nincs származási igazolása, és az ára, mondjuk, 60 forint literenként, akkor nagy valószínűséggel nem érzékszervi vizsgálatra, hanem egy rendes VPOP-ellenőrzésre van szükség, és mindjárt tudjuk, hogy az látott-e tőkét valaha vagy sem. Ennek a szabályozásnak a működésére egy hónapot sem adott a parlament, nem tett rá kísérletet, hogy nézzük meg a tapasztalatokat, decemberben a jövedéki törvény módosításánál kíséreljük meg azt a megoldást, azt az optimális megoldást megtalálni, ami a forgalmazókat sem hozza lehetetlen helyzetbe, és garanciát biztosít mind a fogyasztónak, mind pedig a bortermelőnek arra, hogy az áru megfelelő minőségben, megfelelő eredetigazolással és garanciával kerülhessen az asztalra.
Mi körülbelül nyolc éve szorgalmazzuk a szabad demokraták részéről, hogy az úgynevezett kannás bor forgalmazását egyszer s mindenkorra tiltsuk meg; ilyen, hogy kannásbor-forgalmazás a modern államokban nincs. Ezt lehet kiszerelni nagyobb palackokban, lehet kiszerelni lédig kiszerelésben, hordóban, megfelelő átfolyóval és utántöltő ellenőrző rendszerrel, mint ahogy Ausztriában és Németországban oly sok helyen működik. Az a 25 liternek aposztrofált kanna, aminek egyébként a magyar szabványban nehezen találjuk a helyét, mert csak 22 literes szabványminőséget állapít meg, 1999-ben került be a jövedéki törvénybe, amikor mi Lotz Károllyal ketten egy olyan módosító indítványt terjesztettünk elő, hogy a lédigbor-forgalmazásnál az úgynevezett kannás bor a kereskedelmi forgalomból kerüljön ki, és erre egy átmeneti időszakot határoztunk volna meg. Ezt az Országgyűlés egyébként nem értékelte.
Így aztán mindig kényszermegoldásokat keresünk, megpróbáljuk azt a problémát megoldani, ami valamennyiünket nyomaszt - és a bortermelőket kiváltképp -, hogy az egészséges, jó minőségű bornak piacot szerezzünk, a kontárokat szűrjük ki, és nem utolsósorban az eredetigazolás mellett, bizony, ha tetszik, ha nem, a számlaadási kötelezettség is jelenjen meg. Nem véletlen, hogy most a forgalom mennyit emelkedett. Miért emelkedett? Azért emelkedett, mert a számlával igazolt termékek köre nőtt, ugyanis a standolás kisebb mozgásteret adott arra, hogy számla nélkül lehessen értékesíteni a kereskedelmi forgalomban.
Ezért én nagyon örülnék annak, ha a fürdővízzel azért nem menne ki a gyerek is. És kiváltképp értékeljük, hogy egy olyan módosító indítvány azért született, amely ezt a jelenlegi, valóban nehéz helyzetet részben kezeli, de meg nem oldja, ami megfelelő garanciákkal a bontott palackok mennyiségét és az átfolyónak, illetve a mérőrendszernek a kiépítését teszi kötelezővé.
Még egy dolog: miből készül a hamis bor? Különböző savakból készül, és cukorból készül. Most, ha az elszántság olyan nagy, akkor próbáljuk meg az egyébként már tavaly törvénybe került rendelkezést itt az Országgyűlésben kikényszeríteni, nevezetesen, a cukorforgalmazási szabályoknak a megteremtését, hogy az ember ne olvashasson olyan feliratokat - most a település nevét szándékosan nem mondom -, hogy nagybani cukorvásár. Kérem, ezt most, két héttel ezelőtt láttam, most van ideje épp a nagybani cukorvásárnak, mert így nem fog túlzottan elválni a műbor és a természetes bor érési folyamata, körülbelül egyszerre kerülnek majd piacra.
Ha Magyarországon ezt a szabályozást megalkotnánk, és ebben a szabályozásban a bizonyos forgalom feletti cukorvásárlást külön engedélyhez és kontrollhoz kötnénk, akkor a hamis borok kiszűrését már nagymértékben meg tudnánk oldani. Ezért én átmeneti megoldásként úgy értékelem ezt a módosító indítványt, hogy ezt most fogadja el az Országgyűlés, de késő ősszel, a jövedéki, illetve az adótörvények tárgyalásánál térjünk ki arra, hogy ennek a szabályozásnak legyen egy koherenciája a cukorforgalmazással, és akkor talán ezt a rendszert már tudjuk zárni, és mindenki számára megnyugtató megoldást kínálunk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés