DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Pesszimizmusát már csak azért sem osztom, mert nyilván az interpellációk sorában figyelemmel tudta kísérni mindazt, amit Németh Imre kollégám elmondott arról, hogy mi minden történt a parlagfű elleni védekezés érdekében. Ezt természetesen most nem ismétlem meg.

(14.30)

Ami viszont a reklámkampányt illeti, július eleje óta zajlik ez a reklámkampány, elkészültek ezek a filmek, ezek a reklámanyagok. Azt gondolom, hogy minden korábbi időszakhoz képest intenzív kampány folyt. Látjuk azért ennek egyfajta kezdeti hatását. Legalábbis azt, hogy az emberek kezdenek rádöbbenni, hogy maguknak is tenni kell valamit annak érdekében, hogy ez a betegség kevésbé okozzon szenvedést és kárt. Természetesen minden ilyen helyzetet megértek.

Tehát azt mondanám, nyilvánvaló, hogy egy egész éves kampányt csinálni ebben pénzkidobás lenne. Elindult ez a kampány, megítélésem szerint nem későn, még a virágzás előtt elindult a rádióban, a televízióban és máshol is. A tanulságok alapján ezt nyilván még lehet tovább színesíteni, de azt mondhatnám, hogy még a reklámszakmának a pozitív megítélését is elnyerte mindaz, ami ezen a területen történt.

Tehát az nem felel meg a valóságnak, hogy az ön augusztus 17-én feltett kérdését követően most - ezek szerint augusztus közepén - kerültek volna ezek a reklámanyagok sugárzásra. Tisztelettel azt szeretném mondani, ebben a tekintetben nem érzem, hogy a tárcának felelőssége van.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu