DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nem tudok szabadulni a hely szellemétől meg a mostani politikai közhangulattól, meg a bal oldalamon lévő kiírástól és széktől (Dr. Gyurcsány Ferenc miniszteri székére pillant). Szóval, erre a kérdésre, hogy lesz-e folytatás, plágium ide, plágium oda, azt tudom mondani: mi az hogy! Ezt azért merem mondani, mert az elmúlt időszak ellenőrzései egyfelől rendkívül szomorú képet tártak elénk - mint ahogy ön is utalt ezekre -, másfelől pedig valódi cselekvésre sarkallja az összes érintettet, és ebben nem csak a minisztérium az egyedüli szereplő.

A közelmúltban egyébként egy 3 millió forintos azonnali sürgősségű fedezetet biztosítottunk az Országos Borminősítő Intézet részére a borvizsgálatok finanszírozására, és mi tagadás, gőzerővel keressük az ön által jelzett további pénzügyi igények kielégítésének lehetőségét. De itt azért meg kell mondjam töredelmesen, hogy ez nem úgy adódik, hogy a minisztérium belenyúl a zsebébe, kiránt egy pénzt, és hajrá, előre, hanem azért azt is tekintetbe vesszük, hogy csak ebben az esztendőben 747,2 millió forintot kap a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, és mi úgy gondoljuk, hogy az érintett szervek közötti megállapodások és átcsoportosítások formájában azért le lehet bonyolítani ennek a 10-20 millió forintnak a rendelkezésre állítását.

De, ha már nálam van a szó - és nem bírom megállni azt az ambivalenciát, ami még egy másik mai napirendi pontunkhoz kapcsolódik -: érdekes módon, amíg megy a szigor a szeszes italok, köztük a bor ellenőrzése tekintetében, úgy növekszik a forgalmazóknál a legális forgalom. Ilyen körülmények között én azt hiszem, hogy ezek az ellenőrzések inkább a minőségre összpontosítanak. Igen, képviselő úr, lesz folytatás.

Forrás: parlament.hu