TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Fontos, hogy az ismeretközlő képzés helyett inkább a képességfejlesztést szolgálja az iskolai években részt vevő gyerekeknek az élete, de ugyanilyen fontos az is, hogy milyen módon működik együtt a szülő és a pedagógus a gyermek érdekében. Ennek egyik kiváló példája az, amikor a gyermekek tanulási teljesítményét szöveges értékeléssel kell majd megoldani, és természetesen ugyanígy az is, amikor az alsó tagozatban a kisgyermekek tanévet csak a szülő beleegyezésével, egyetértésével ismételhetnek.
Ugyanilyen fontosságú szerintem a testnevelési órák számának a változtatása is, ami a következő időszakban megjelenik, azonban ezzel kapcsolatban számos intézmény és intézményfenntartó önkormányzat gondokkal is küszködik. De mindennél fontosabb szerintem, hogy gyermekeink, a jövő nemzedékének egészsége érdekében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) intézkedések révén is megtegyünk mindent.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés