DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Mint az előbb említettem, a határvízi egyezmény értelmében megfelelő jelzőrendszer működik, ha adott esetben havária vagy bármiféle veszély keletkezik a vízgyűjtő területen.
A határvízi egyezménynek ezen túlmenően nagyon fontos az a szerepe, hogy azt az elvet érvényesíti, hogy a szennyező fizetö. Tehát ilyen megállapodásunk van a román féllel. Nyilvánvalóan a hatósági vizsgálatok eljárási rendjének az egységesítése is azt a célt szolgálja, hogy adott esetben minél hatékonyabban tudjunk védekezni a különböző veszélyek fennállásakor.
Ugyanakkor szeretném elmondani, hogy a Szamos, a Berettyó és a Körös vízrendszere tekintetében, vízminőségi kárelhárítási területen, a román féllel ismét komoly tárgyalásokat folytatunk, és befejezés előtt állnak a tárgyalások. A kormány egyezményt próbál megkötni a román szervekkel, amely hasonló módon próbálja majd kezelni ezeknek a folyóknak a területét is, mint a Tiszáét.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés