DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úrnak megköszönöm a kérdését, mert módom van elmondani azt a választ, amit 19-én, augusztus 19-én írásban is szerencsénk volt a képviselő úrnak is elküldeni, és most szeretném szóban is megerősíteni azt, hogy 2002-től folyamatosan az árvízvédelmi rendszerek fejlesztése történik a térségben.

2004-ben elkészült a Szamos teljes hosszán, valamint Jánd és az országhatár közötti szakaszon a megfelelő méretű töltés; folyamatban van a Bodrogköz és a Közép-Tisza-vidéki árvízvédelmi rendszer fejlesztése, a programokra 2002 és 2004 között összességében 13 milliárd forintot fordítottunk. A Tisza alsó szakaszán, a Duna mentén, a Mosoni-Duna mentén, valamint a Körösök völgyében 2002-2003-ban 2,7 milliárd forint, 2004-ben 1 milliárd forint beruházás történt; a 2005. évben terveink szerint 5 milliárd forintot fordítunk a Duna menti védvonalak erősítésére, valamint Tát község árvízvédelmére. Ezen túlmenően a Felső-Tisza és a Közép-Tisza vidékén lakók szempontjából rendkívül fontos a Vásárhelyi-tervnek a beindítása, amely ezen az őszön, reményeink szerint valóban az első kapavágásig már október második felében el fog jutni.

Ezen túlmenően, amit kérdezett még a képviselő úr: a közbeszerzési kiírással kapcsolatban a gátépítés tekintetében a jövő héten, legkésőbb az utána való héten megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben a kiírás, tehát valószínűleg ebben az évben a munkák ott is érdemben folytatódni fognak. Ugyanakkor a Vásárhelyi-terv tekintetében hosszan lehetne elemezni azokat a filozófiai változásokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyek az árvízvédekezéssel kapcsolatban a Vásárhelyi-terv tekintetében megváltoznak, de erről az idő rövidsége miatt nincs módom szólni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu