DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az Európa Tanács számítástechnikai bűnözésről szóló egyezményét 2001. november 23-án Budapesten nyitották meg aláírásra. Az egyezmény az Európa Tanács történetében az első úgynevezett budapesti egyezmény, egyben a számítástechnikai bűnözés elleni fellépés tárgykörében született első nemzetközi szerződés, és ez utóbbi nyilván fontos.

Az egyezményt eddig 37 állam írta alá, és hazánkkal együtt öt állam helyezte letétbe a megerősítő okiratot az Európa Tanács főtitkáránál. Az egyezmény 2004. július 1-jén hatályba lépett. A budapesti egyezmény a részletes büntető anyagi jogi tényállások mellett eljárásjogi rendelkezéseket is tartalmaz, és átfogóan szabályozza a nemzetközi együttműködés jogintézményeit is.

Az egyezmény rendelkezéseinek és a magyar büntető anyagi és eljárásjogi szabályozás összhangjának megteremtése teljes mértékben megtörtént. Ezek alapján a büntető anyagi jog területén a büntető törvénykönyvet módosító 2001. évi CXXI. törvény iktatta be a Btk.-ba az egyezmény rendelkezéseivel összhangban álló új szabályokat, tényállásokat. 2002. április 1-jétől így hazánkban is büntetendő a számítástechnikai rendszerbe való jogosulatlan belépés, a számítástechnikai rendszer működésének megakadályozása, vírusok készítése, terjesztése, titkos belépési kódok jogosulatlan előállítása, megszerzése és a többi.

A büntetőeljárási jog területén a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt átfogóan módosító 2002. évi I. törvény vezette be az egyezmény rendelkezéseinek megfelelő szabályokat, illetőleg hozta létre egy új kényszerintézkedés, a megőrzésre kötelezés eljárásjogi alapjait.

A magyar jogalkotás sikereként értékelhető, hogy az aláíró államok közül hazánk az elsők között teremtette meg a teljes összhangot a belső jogi szabályozás és az egyezmény rendelkezései között.

Köszönöm a figyelmet, és kérem, fogadják el a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

(18.00)

Forrás: parlament.hu