DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Négy kérdést tett föl a képviselő úr, és ezekre szeretnék is és fogok is a lehető legkorrektebbül válaszolni. A képviselő úr megjegyzései mentén azonban sajnos osztanom kell a képviselő úr nézeteit, hogy kis hétvégi riogatás gyanánt annyi ostobaság hangzott el némely prominens Fidesz-politikus szájából - konkrétan a jelen nem lévő Áder Jánosra gondolok -, hogy valóban a parlamenten kívül is megérné számára egy tanfolyamot tartani, hogy legalább az intervenciós felvásárlás mechanizmusának a minimumával tisztában legyen. Például azzal, hogy az intervenció novemberben indul, és egyelőre még szeptembert írunk, tehát egy még be sem indult tényleges mechanizmus mentén különböző hiányosságokat emlegetni enyhén szólva felelőtlenség. Viszont az intervenció lehetősége kedvező hatást gyakorolt a magyar mezőgazdaságra, tekintettel arra, hogy az egyébként idei bőséges termés mentén sem zuhantak le olyan szintre az árak, mint ahogy egyébként sokkal kisebb termés esetén a Fidesz-kormány idején az megtörténhetett.
Jelen pillanatban azt tudom mondani, hogy a piaci szereplőktől kapott és napi rendszerességgel frissített adatok szerint körülbelül 22-24 ezer forint körül köttetnek az adásvételi szerződések a malmi minőségű búza esetében, és 18-22 ezer forint környékén köttetnek szerződések a takarmánybúza esetében.
(15.00)
Azaz elmondható, hogy nagyságrendileg és hozzávetőlegesen 22 ezer forint az az árcentrum, ahogy jelen pillanatban a gabonafelvásárlás zajlik.
Természetesen mindig lehet példát hozni arra, hogy akár valamilyen sürgősség, akár valamilyen adósság, magánelszámolás, netán minőségi problémák miatt valaki, valahol, valamelyik faluban ennél rosszabb üzletet köt, de bocsánat, én arról az adatról beszélek, amit egyébként a minisztérium az úgynevezett aratási bizottságtól kap. Mint önök is tudják, minden évben hagyományosan az érdekképviseletekkel, illetve szakmai szervezetekkel napi rendszerességgel szoktuk a folyamatokat nyomon követni, és minthogy a tényleges érdekképviseletek, a tényleges szakmai szervezetek csak együttműködni tudtak az elmúlt időszakban, ott panasz nem volt. Azt gondolom, hogy a Fidesz ebben az általam károgásnak nevezni szokott gyakorlatában egyedül marad.
A másik, amint a képviselő úr is kérdezi, hogy mennyiben segít az uniós piacszabályozás a termelőkön. Annyiban mindenképpen, hogy egy nagyfokú stabilitást ad. És íme a példa, hogy a rekordtermés dacára sem zuhannak le az árak, jóllehet egyébként nemcsak Magyarországon volt rekordtermés, hanem egész Európában mindenütt. De azért azt is hozzá kell tenni, hogy minden rekord csak egy picivel szokott több lenni, mint amennyi már megvolt korábban. Magyarországon az elmúlt tizenöt évben háromszor is volt akkora termés, mint az idén - kicsit kevesebb, de nagyságrendileg azonos mértékű -, háromszor már gyakoroltuk, hogy meg tudunk küzdeni a nagy termés okozta gondokkal is, idén sem lesz másképpen.
Az uniós támogatásokkal együtt milyen jövedelmet érhetnek el a gazdálkodók? Tisztelt Képviselő Úr! Ha ezt a bizonyos 22 ezer forintos átlagárat és az öttonnás termésátlagot búza esetében alapul veszem, az azt jelenti, hogy ez 110 ezer forint jövedelmet biztosít a termelőknek. Földrajzilag és mindenféle más szempontból eltérő adatokat lehet mondani, de bizonyosan alatta van az átlagos termelési költség ma Magyarországon, azaz ezen árzónában a mai termésátlagok mellett is egy méltányos haszon van a gabonafélék termesztésén. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Erre jön még rá az a bizonyos 35 ezer forintos hektáronkénti uniós támogatás, ami nóvum (Az elnök ismét csenget.) az idei esztendőben a gazdák számára
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés