TATAI-TÓTH ANDRÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Pesti Központi Kerületi Bíróság megkereste az Országgyűlést, és állásfoglalásunkat kérte dr. Újhelyi István országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztésének a tárgyában, mivel ellene dr. Orbán Viktor, dr. Kövér László, valamint Szadai Károly feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A mentelmi bizottság megvizsgálta a rendelkezésére bocsátott iratokat, és álláspontja szerint az a helyes, ha a politikai közszereplők, országgyűlési képviselők az egymással folytatott politikai vitákat - még akkor is, ha ez adott esetben kényes kérdést érintett, nevezetesen, Kondor Katalin rádióelnök állítólagos korábbi szerepét - nem a bíróságon fejezik be, hiszen azonos feltételekkel rendelkezésükre állnak a nyilvánosság fórumai.

Megnyugtató volt a mentelmi bizottság számára, hogy a bizottság ellenzéki és kormánypárti tagjai egyaránt azt javasolták, hogy az Országgyűlés dr. Újhelyi István mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fel. Tehát ezt a javaslatot terjesztettük az Országgyűlés elé.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu