DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyelete tekintetében születendő törvény javaslatát terjesztem a parlament elé.

Az egyre gyorsabb ütemben változó világunk egyik, szinte állandó változásban lévő szegmensét képezik a pénzügyi piacok, amelyekre jellegéből következően is jellemző a globalizálódás. A változás, a fejlődés és a kihívások növekedése rugalmas piaci igazodást követel meg, amellyel a szabályozásnak is folyamatosan lépést kell tartania. E felismerés jegyében 2002-ben fogadta el az Európai Bizottság a híres magyar származású közgazdász, Lámfalussy Sándor nevével fémjelzett Bölcsek Tanácsa által kidolgozott javaslatot a jogszabályok átalakításának eljárására vonatkozóan, ami lehetővé teszi az irányelvek gyorsabb, rugalmasabb elfogadását vagy módosítását. Ennek eredményeképpen jelenleg már több új irányelv került elfogadásra, amelyeket viszonylag röviddel az elfogadásukat követően a tagállamoknak át kell ültetniük a nemzeti jogrendjükbe.

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján meg kell tehát barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy mivel az európai szabályozásban folyamatos változásoknak lehetünk tanúi, és május óta már aktív résztvevői is vagyunk e változásoknak, a hazai jogalkotásnak ugyanígy követnie kell e módosításokat. Jelen törvényjavaslattal jogharmonizációs kötelezettséget valósítunk meg, nevezetesen a pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek, biztosítók és befektetési vállalkozások kiegészítő felügyeletéről szóló 2002/87. EK irányelv magyar jogrendbe történő beillesztése történik.

A tágan értelmezett pénzügyi szolgáltatások végzésének feltételeit Magyarországon három alapvető törvény szabályozza: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló, a tőkepiacról szóló, valamint a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvény. Mivel ezek mindegyikét érinti az átvételre kerülő irányelv, ezért a törvényjavaslat e három törvény egy egységet képező módosítását foglalja magában, és egyidejűleg mindhárom törvénybe beépíti a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletével kapcsolatos szabályozási pontokat. A pénzügyi konglomerátumot ugyanis ezen három törvény hatálya alá tartozó főbb intézmények alkotják, és a különböző típusú pénzügyi konglomerátumok, amelyek minősítése az alapján történik, hogy milyen vállalkozás áll a pénzügyi konglomerátum élén, ezen három különböző törvény valamelyike hatálya alá tartozik. Azonban az alkalmazandó jogszabályok azonosak, az eltérés mindössze az intézményi megközelítésben rejlik.

Tisztelt Képviselők! A téma iránt mélyebben érdeklődők bizonyára emlékeznek rá, hogy az elmúlt évben szintén a szóban forgó törvények módosítása során kerültek rögzítésre a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások, valamint a biztosítók összevont alapú felügyeletére vonatkozó szabályok. Az összevont alapú felügyelet a hitelintézeteket és a befektetési vállalkozásokat tartalmazó csoportok, valamint elkülönülten a biztosítókat magában foglaló csoportok prudenciális és felügyeleti szabályozását valósítja meg. Ezen intézményegyütteseket homogén pénzügyi csoportoknak is szokás nevezni, mivel tevékenységük jellegére a hasonlóság és a bizonyos fokú egységesség jellemző.

Más a helyzet azonban a jelen javaslat tárgyát képező pénzügyi konglomerátumokkal. Ezek a heterogén csoportok, amelyek tevékenységére már sokkal inkább az univerzalitás, a sokszínűség és a többrétűség a jellemző, a pénzügyi szektor különböző ágazataiban kínálnak termékeket és nyújtanak szolgáltatásokat. A pénzügyi konglomerátumok egyre nagyobb mértékű megjelenése és nemzetközi térnyerése az utóbbi időszak fejleménye. Felügyeletük ellátására már nem elégségesek az eddig alkalmazott technikák, azokon túl egy pótlólagos, az eddigieket kiegészítő felügyelet is szükségessé vált. Mivel e pénzügyi konglomerátumok nemcsak tevékenységükben, hanem földrajzi tekintetben is szerteágazóak lehetnek, vagyis több országot érinthet működésük, így a szabályozásnak azt is figyelembe kell vennie, hogy több állam felügyeleti hatóságát is érintheti a felügyelet ellátása. A felügyeleti hatáskörök szétforgácsolódásának elkerülése ugyanakkor megkívánja, hogy egy felügyeleti hatóság legyen felelős a kiegészítő felügyeleti feladatok ellátásáért, amely hatóságot a koordinátor elnevezéssel illetik. Igaz azonban az is, hogy az adatszolgáltatás terén és egyes döntések előkészítésében a többi érintett felügyeleti hatóság is szerepkörrel bír, amely tehát az érintettségen alapul, azonban a döntések felelőssége egy intézményi felelőst követel meg.

Tisztelt Országgyűlés! A szabályozás során elsődlegesen a pénzügyi konglomerátum körülhatárolása szükséges, hiszen enélkül sem a korlátozó, sem a felügyeleti szabályok nem lennének értelmezhetőek. A pénzügyi konglomerátum azt jelenti, hogy az egy csoportba tömörülő vállalkozások tevékenysége túlnyomórészt a pénzügyi ágazatba sorolható, azaz a tevékenység mérlegfőösszegi alapon legalább 40 százalékban a pénzügyi ágazatban jelentkezik. Másodszor: heterogén a csoport, azaz hitelintézet vagy befektetési vállalkozás mellett tagja egy biztosító is. Harmadszor: mindkét pénzügyi ágazatban, banki vagy befektetési szolgáltatási ágazatban és biztosítási szolgáltatási ágazatban a pénzügyi ágazatbeli tevékenység meghaladja mérlegfőösszegi és tőkekövetelményi alapon a 10 százalékot, valamint a pénzügyi ágazaton belüli ágazatok közötti tevékenység is jelentős. Ezen túlmenően egy pótlólagos minősítési lehetőség is adott a koordinátor, azaz adott esetben a felügyelet részére, amely már a piaci részesedés figyelembevételén alapul. Ez a lehetőség azért szerepel az irányelvben is, mert összeurópai méretekben nehezen állapítható meg egy egységes, akár tételes, akár arányos számmérték mint alsó korlát. Eltérő országok és eltérő piacok miatt szükséges tehát ez a rugalmas megközelítés is.

(11.50)

Fontos hangsúlyozni, hogy a pénzügyi konglomerátummá válásban meghatározó szereppel bír a felügyelet, hiszen elsődlegesen ő képes felismerni a pénzügyi konglomerátummá alakulást, s ezért az ő, mármint a felügyelet feladata figyelni a tulajdoni viszonyok változását, amely előidézheti a heterogén csoportok létrejöttét. Így nem az intézmények feladata a pénzügyi konglomerátummá válás felismerése, azonban ha a felügyeleti hatóság jelzi a pénzügyi konglomerátum létét, abban az esetben az előírásoknak a kötelezett intézményeknek eleget kell tenniük.

A kiegészítő felügyelet célja a pénzügyi konglomerátum csoport szintű, prudens működésének felügyelete. Ennek érdekében a kiegészítő felügyeletet ellátó felügyeleti hatóság a pénzügyi konglomerátum kockázatvállalását, csoporton belüli ügyleteit, tőkemegfelelését, belső kontrollrendszerét és kockázatkezelését a csoport szintjén felügyeli. A tőkemegfelelési elírások betartásának felügyelete során a hitelintézeti, a tőkepiaci és a biztosítási törvény fő szabályainak való megfelelést vizsgálja a felügyelet, azaz az egyedi és összevont adatokat, megközelítést és számításokat veszik alapul. Ezen túl a kiegészítő felügyelet alá tartozó intézmények a pénzügyi konglomerátum szintjére vonatkozó tőkemegfelelési számításokat is végeznek, amelyekhez konglomerátum szintű tőkemegfelelési elveket is kötelesek rögzíteni. A kockázatvállalás és a csoporton belüli ügyletek tekintetében csak a jelentős mértékűt kell jelentenie a konglomerátum élén álló intézménynek, és kell a felügyeleti hatóságnak külön figyelemmel kísérnie. A jelentős mérték természetesen nem feltétlenül jellemezhető egy előre általánosan rögzített értékkel, ezért a felügyeleti hatóság az egyedi csoportszerkezetet is figyelembe véve, szükség szerint az előre rögzítettől eltérő limiteket is meghatározhat.

A kockázatkezelés és a belső kontrollrendszer azon túlmenően, hogy a pénzügyi konglomerátum szereplői és irányítói számára is szolgál adatokkal és információkkal a döntésekhez, a felügyeleti hatóság számára is fontos információkat hordoz. A biztonságos és átlátható működést is szolgálja a kockázatkezelés és a belső kontrollrendszer megfelelő működése, ezért is követeli azt meg az illetékes felügyeleti hatóság.

Tisztelt Országgyűlés! Az eddig felsorolt, főképp egy szűkebb szakmai réteget érintő és érdeklődésére számot tartó javaslatok után hadd említsek meg még két, szintén a hitelintézeti törvényt érintő rendelkezést. Az ügyfelek jobb és körültekintésre intőbb tájékoztatásának a biztosítását szolgálják egyes előterjesztett, fogyasztóvédelmi rendelkezéseket érintő módosítások. Egyrészt a hitelintézeti törvény negatív adóslistájával kapcsolatos szabályok pontosításra kerülnek annak érdekében, hogy egyértelmű legyen a késedelembe esett adósok nyilvántartásának szabálya, valamint az adatszolgáltatónak a tájékoztatási kötelezettsége az ügyfél részére az adóslistára kerülés tényéről. Másrészt a hitelintézetek kötelesek lesznek devizahitel, valamint vételi jog kikötése esetén lakossági ügyfelek esetében úgynevezett kockázatfeltáró nyilatkozatot is kiadni. A mellékkötelezettségek érvényesítésének módját és következményeit a továbbiakban a szerződésben rögzíteni kell.

Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalásképpen megállapítható, hogy a javaslatban foglalt módosítások, a pénzügyi konglomerátumokon belüli kockázatok figyelemmel kísérése a felügyeleti hatóságok által, illetve a kockázatok korlátok között tartása révén a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítását szolgálják, s ezáltal a betétesek, biztosítottak és befektetők érdekeit is védik.

Kérem, hogy a törvényjavaslatot vita után fogadják el, támogassák szavazataikkal. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu