ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a képviselőcsoportokat, kívánnak-e határozathozatal előtt felszólalási lehetőségükkel élni. (Nincs jelentkezés.) Senki nem jelezte felszólalási szándékát. Most a döntéshozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály rendelkezései alapján a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a H/11206/1. számú javaslatnak megfelelően eltér-e a Házszabálytól. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 332 igen, 1 nem és 1 tartózkodó szavazattal elfogadta a Házszabálytól való eltérést.
Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ma délben ülésezett, de nem született megállapodás az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján az M6-os autópálya érdi tető-Dunaújváros M6-M8-as csomópont közötti szakasz koncessziós szerződésének megkötéséhez című országgyűlési határozati javaslat tárgyalásának Házszabálytól való eltérése érdekében. Erre figyelemmel ma - ahogyan azt az Országgyűlés elnöke a napirendi ajánlásban már jelezte - csak az előterjesztés sürgős tárgyalásba vételéről határozunk, tárgyalásra csak jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a mai ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával képviselőtársaim megkapták. A benyújtott önálló indítványokról szintén tájékoztattuk képviselőtársaimat.
Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend módosítására irányuló indítványokról határozunk. A Fidesz-frakció 12 előterjesztés tárgyalására tett javaslatot, az MSZP képviselőcsoportja pedig kezdeményezte, hogy a napirend két előterjesztés tárgyalásával egészüljön ki, és javaslatot tett napirendről történő levételre is.
(14.10)
A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően ezekről vita nélkül döntünk.
Most a Fidesz képviselőcsoportjának indítványairól döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számú, Szijjártó Péter és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a mai ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú, Bóka István és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a mai ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számú, Kerényi János és képviselőtársai által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény módosításáról szóló T/9461. számú, Semjén Zsolt képviselő által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/9706. számú, Nagy Gábor Tamás képviselő által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a mai ülés napirendjét a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló T/10064. számú törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítését elutasította.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló T/10128. számú törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló T/10405. számú törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést elutasította.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a nemzeti petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/10538. számú törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a nemzeti petíció - a gáz- és villamosenergia-áremelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/10553. számú, Pokorni Zoltán és képviselőtársai által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés többsége a kiegészítést nem támogatta.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a mai ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/10281. számú, Mátrai Márta és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló H/10681. számú országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Tisztelt Országgyűlés! Most az MSZP javaslatairól határozunk. A frakció indítványozta, hogy bizottsági előkészítés hiányában a holnapi ülésnapon ne kerüljön sor a Magyar Nemzeti Bank 2001., 2002. és 2003. évi tevékenységéről szóló jelentések és az ezekhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatok általános vitájára.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a képviselőcsoport javaslatát. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend módosítását elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportja indítványozta továbbá, hogy a napirend egészüljön ki a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosítását kezdeményező T/5784. számú törvényjavaslat általános vitájával.
Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a képviselőcsoport javaslatát. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend módosítását elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlást az eddig elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy az imént elfogadott módosítások miatt a holnapi ülésnapon már 9 óra 30 perctől sor kerülhet a Közbeszerzések Tanácsa éves beszámolóinak megvitatására, és ezt követően már a délelőtt folyamán megkezdődhet a szabálysértési törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat tárgyalása is.
Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirendnek megfelelően a mai napon az Országgyűlés alelnöke és jegyzője választásának titkos szavazására is sor kerül a délutáni szünetben. Kérem a frakciókat, hogy biztosítsák a délutáni szünetben is a határozatképességet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Áttérünk az interpellációk tárgyalására. Szijjártó Péter, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez, Miniszterként elégtelenö címmel. Szijjártó Péter képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés