DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ha földtörvényről vagy vadászati törvényről van szó ebben az Országgyűlésben, az általában késő este szokott sorra kerülni, illetve elég komoly vitákat vált ki, jóllehet, a jelenlegi törvénymódosításnak az apropója az, hogy az Alkotmánybíróság az állatvédelmi törvénnyel összhangban megállapította, hogy ez a korábbi, a vad védelméről és a vadgazdálkodásról szóló törvény a kóbor kutyák, illetve macskák elejtésére vonatkozóan alkotmánysértő. Tehát meg kell oldani ennek a passzusnak az alkotmányhoz való igazítását, és az előterjesztő úgy gondolta, hogy egy-két olyan akut problémát, amelyek a vadászati törvény jelenlegi működésével kapcsolatban már oly sokszor okoztak konfliktust - erre képviselőtársaim is utaltak -, próbálja úgy kezelni, hogy ez a jelenlegi szabályozás fenntartható legyen.
Azt azonban senki nem vitatja, hogy valóban szükség lesz egy átfogó új vadászati törvény megalkotására, úgy, hogy ehhez igazítjuk a polgári törvénykönyv ide vonatkozó szakaszait, az állatvédelmi törvényt, sőt - ezt bizottsági ülésen hallottam ellenzéki képviselőtársaimtól, igazuk van - az állattartásra vonatkozó törvény megalkotására is. Mert Magyarországon ilyen nincs. Mert amikor arról beszélünk, hogy ott van a kóbor kutya és a kóbor macska, akkor nem nézzük ennek az eredetét. Az nem véletlenül van ott. Ahhoz valakinek hozzá kellett járulnia. Azt pedig embernek hívják. Nem jó embernek, kétségtelen, de két lábon jár, és úgy néz ki, mint egy ember. Innentől kezdve emberi tevékenység okán került ki az a szerencsétlen állat, bár mind a büntető törvénykönyv, mind az állatvédelmi törvény az állat elhagyását is büntetni rendeli, ez azonban egy csomó embertársunkat nem tartja vissza attól, hogy ilyen magatartásra vetemedjen. Ezeknek az állatoknak nyilvánvalóan valamiféle korlátját kell szabni, és ezért mondja a törvény, hogy bizonyos megszorításokkal ezeknek az állatoknak a befogása, illetve elejtése megengedett. Jogos a fölvetés: lehet-e ellenőrizni, hogy valóban vadat űző kutyát lőtt-e le a vadász, vagy másképpen el nem hárítható ok folytán volt kénytelen az állatot elejteni? Kérem szépen, nem lehet.
Na most, a törvényt nem lehet úgy megalkotni, hogy minden, a törvényekkel, illetve a jó ízléssel szembeszegülő emberre vonatkozóan egzakt szabályokat adjon. A törvényalkotónak az a dolga, hogy a normális, az úgynevezett emberi társadalomra méltó embereknek szabjon egy szabályozási lehetőséget, és akik ezzel visszaélnek vagy ezzel ellentétesen cselekszenek, azokat rendelje büntetni. Természetes, hogy ezek a szabályok, attól függően, hogy most a vadászatra jogosultnak az érdekeit nézzük, vagy a termőföld, az erdő tulajdonosainak érdekeit, érdekkonfliktus mindenütt van. Ez a törvény kitér arra, hogy a földtulajdonosok és a vadászati jog gyakorlója között az elszámolást próbálja igazságosabb keretek közé helyezni, valamint törekszik arra, hogy beleszólási lehetősége legyen a vadászati jogosítványból származó előnyök élvezetére a földtulajdonosnak.
Megjegyzem, Magyarországon az egész vadgazdálkodás összjövedelme 50 millió forint volt, tehát az egész országban az elmúlt évben. Ez nem egy tétel, ahhoz képest, hogy a vadgazdálkodási ágazat több milliárd forintos árbevétellel számol, bizony a jövedelem mindössze 50 millió forint, mert a vadgazdálkodás bizony költségekkel is jár, nemcsak a vadászattal. Mi a megoldás? Most képviselőtársaim is teljesen jogosan vetik föl, hogy majd szabályozni kell a polgári törvénykönyvvel összhangban azt, hogy a földtulajdonosok, illetve a vadászatra jogosultak hogyan és miképpen osztozzanak a haszonból, és hogyan viseljék a terheket. Ez sem fogja az összes konfliktust rendezni, ha maga a két fél az adott területen nem együttműködő. Számtalan esetről tudunk, ahol ez jól működik, és talán ezeket a példákat kellene követni.
Elmondtam a bizottsági ülésen, itt csak megerősíteni szeretném, hogy tudok olyan vadásztársaságról, amely a vadászati jog megszerzésekor fölhívta a földtulajdonosokat, jelentkezzenek, kik akarnak vadászni. Még ha egy hektár földdel rendelkezik, akkor is fölveszik, csinálják. Nem sokan, négyen jelentkeztek, mert nyilván ez azért pénzzel jár, elfoglaltsággal jár, idővel jár, és meg kell szerezni hozzá a kellő jogosítványokat is, hogy valaki ezt a jogot gyakorolhassa. Így nem fognak tolongani. Viszont ha a földtulajdonos nem akar a vadászatban részt venni, de olyan vadkár jellegű problémái vannak, mint amire Borkó képviselőtársam is joggal fölhívta a figyelmet, elvárhatja, hogy amikor nála megjelenik a vadkárra lehetőséget adó vadállomány, például most itt az adott esetben a vaddisznó túlszaporulata, akkor a vadászatra jogosult a kárelhárítás és a dúvadirtás igénybevételével ezt gyorsan, hatékonyan oldja meg, és segítsen abban, saját érdeke is, hogy minél kisebb vadkár érje az adott területet. Mert ha ellenállást tapasztal a földtulajdonosok részéről, akkor ott eredményesen vadgazdálkodni nem lehet, ott csak konfliktusok lesznek. És ne adj' isten, sajnos olyan példákat is megélünk, mint az elmúlt év tavaszán, hogy egyesek méreggel próbálták meg azokat az állatokat eltávolítani a területükről, amelyek az ő gazdálkodásukban kárt okoztak. Tehát ebben a módosításban itt, a vadászati jog rendezésénél egy ilyen előrelépés van, de nyilván az összes problémát nem oldja meg.
Ékes képviselő úr kifogásolta a szelektív méreg alkalmazását. Ebben a szakaszban az van, hogy aki ilyet akar vagy szeretne alkalmazni indokolt humán- vagy állat-egészségügyi okból, annak a vadászati hatóságnál kell ezt kérelmeznie, és a természetvédelmi hivatal engedélyével alkalmazhatja a szert, megfelelő körben, megfelelő ellenőrzés mellett. Tehát itt tudjuk, hogy ki az, aki akarja, ki az, aki csinálja, és mivel csinálja. És ha ezzel ellentétesen tevékenykedik, és ebből kár keletkezik, akkor őt bizony keményen felelősségre lehet vonni.
Az olasz vadászok ügye is fölmerült. A bizottsági ülésen a főosztály figyelmét fölhívtam arra, hogy talán érdemes lenne megfontolni a jogszabályilag egyébként most is adott lehetőséggel való keményebb föllépést. Nevezetesen az olasz vadász nem úgy jön ide, meg a német meg a holland meg aki idejön, hogy csak úgy eljön, és elkezd lövöldözni összevissza mindenre, ami mozog. Ezeket az embereket valakik vadásztatják valamely területen. Márpedig nagyjából bemérhető, hogy melyik területen vadászott az illető, hol lőtte ki azokat a madarakat - mert ez azért nem titok ám, amikor csoportos vadászatok vannak! Ráadásul az új szabályozás szerint, amit tavalyelőtt fogadott el az Országgyűlés, a természetvédelmi hatóságot is értesíteni kell egy vadászatról. Tehát ott kell lennie a megfigyelő emberének, és ellenőrizni, hogy azok a vadászok azt lőnek-e, amire engedélyt kaptak. Ha esetleg nem ezt teszik, akkor a vadászati jogosult vadászati jogosultságát el kell venni. Ez ilyen egyszerű. És ez a legnagyobb visszatartó erő. Mert ha tudja egy vadászatra jogosult társaság, hogy ha ilyet csinál, akkor ki lesz tiltva nemcsak az adott területről, hanem az országban sem élhet a vadászati jogosítványával iksz ideig, akkor meg fogják ezt gondolni. Lehet, hogy ez kollektív büntetés, nem tudom. Mert ha van 38 becsületes vadász, abból kettő a vadászmesterrel vagy X. vadőrrel összejátszva kilöveti a védett állatot, akkor az a másik 36 vagy 35 elveszíti a vadászati jogosultságát. Lehet, de akkor is ezzel élni kell, hogy tudják, és egymást is ellenőrizzék, hogy bizony, ha ilyen előfordul, akkor ezzel a szankcióval is számolhatnak.
Vadgazdálkodási üzemterv. Teljesen jogos a fölvetés. Eddig Borkó Károly képviselő úr vetette föl, hogy most túlszaporodott. Na most, a vadlétszámbecslés nemcsak hogy megtörtént, hanem el is készült ez év tavaszán, a Környezetvédelmi Minisztérium és az FVM illetékes főhatóságai az ország egész területére elkészítették a nagyvadállományi jelzést, és az mindenben igazolja azt, amit képviselő úr állított.
(20.40)
Valóban, sokkal nagyobb a nagyvadlétszám, mint a terület eltartóképessége, ezért az üzemterveket ehhez kell igazítani. Itt Herbály képviselő úr is elmondta a szónoklatában, hogy azt nem globálisan, országos vetítésben kell megtenni, hogy van 8 ezer kilövésre szánt szarvas és 20 ezer vaddisznó, hanem ezt az adott élőhely eltartóképességéhez, az ott művelt gazdasági kultúrához kell igazítani, és ennek alapján kell a vadászati hatóságokkal jóváhagyatni, amelyre itt a módosító indítvány egyik szakasza utal is.
Azzal csak egyetérteni lehet, hogy a vadászati jogosultságokból eredő szabálysértéseket, illetve a szabálytalan vadászatot és annak büntetési tételét emeli.
Herbály képviselő úr nem ért azzal egyet, hogy a lakhely szerint is lehessen bíráltatni trófeát, ő változatlanul az elejtés helyét tartaná megfelelőnek. Azt gondolom, ha egy tisztességes vadászról van szó, ő a lakhelyén is be fogja ezt mutatni, ha meg tisztességtelen, akkor úgyis elköveti azt a bűncselekményt, amellyel szemben fel kell lépni. A vadgazdálkodási hatóságok személyi állományát tekintve én pedig biztos vagyok abban, hogy azért a trófeabírálatra, akár apróvadas, akár nagyvadas a történet, felkészült szakemberek állnak rendelkezésre. Tehát ezen lehet vitatkozni, de ebben nem látok olyan nagy problémát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem önöket, hogy a módosító indítványokkal együtt ezt a törvényjavaslatot fogadjuk el, és valóban készüljünk arra, hogy egy következő évi négypárti egyeztetést követő munkában egy új vadászati törvény és az ehhez kapcsolódó jogszabályi módosítások előkészületére és ne adj isten, a megalkotására sort tudjunk keríteni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés