ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket a ma kezdődő ülésünkön. Köszöntöm a jelen lévő valamennyi képviselőtársamat, a kormány tagjait, vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat.
Az Országgyűlés őszi ülésszakának 3. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Füle István és Németh Zsolt jegyző urak lesznek a segítségemre.
Kérem valamennyi jelen lévő képviselőtársamat, hogy csipkártyájukat ne mulasszák el használni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére kijelöltem a bizottságokat. Érdeklődő képviselőtársaim az Országgyűlés informatikai hálózatán szokás szerint kaphatnak tájékoztatást.
Tájékoztatom önöket, hogy az európai parlamenti képviselők üléstermi helyeinek kialakítása, valamint a függetlenné vált országgyűlési képviselők átülése következtében módosult az ülésrendünk is.
Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy Font Sándor képviselő úr a kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informatikai rendszerének megismerésével, valamint az APEH által különböző adóalanyok felé történő információkéréssel összefüggő tevékenységek körülményeit vizsgáló bizottság elnöki tisztéről lemondott.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy Tompa Sándor képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó megkeresés érkezett a Miskolci Városi Bíróságtól magánvádas feljelentés miatt. A szokásos eljárásban a megkeresést kiadtam a mentelmi bizottságnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a 2004. szeptember 13-14-ei ülésnapra Rózsa Endre képviselő urat frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. Kívánok a képviselő úrnak a megválasztása időtartamára sikeres munkát!
Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a kormány nevében felszólalásra jelentkezett Lamperth Mónika belügyminiszter asszony, Ez nem a jövő, hanem a múlt árnyékaö címmel. Öné a szó, miniszter asszony, ötperces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés