GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A törökbálinti Pyro-Technik petárdagyár raktárában bő egy hónappal ezelőtt történt robbanás sajtóhírek szerint közel 80 millió forintos kárt okozott a környéken. A megrongálódott ingatlanok tulajdonosai közül eddig csak azok számíthattak kártérítésre, akik maguk is a gyárat biztosító társaság ügyfelei.

Ideális esetben a gyár felelősségbiztosítása fedezné az általuk okozott kár helyrehozásának értékét, de ez a helyzet nem ideális. Míg Magyarországon ma minden autótulajdonosnak kötelező felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, addig a veszélyes anyagokat gyártó és raktározó cégekre vonatkozóan nincs jogszabályi előírás, nincs olyan előírás, amely a vélelmezhető kárértéknek megfelelő összegű felelősségbiztosításra kötelezné az érintett céget. A Pyro-Techniknek ugyan volt egy szerződése a biztosítóval, de annak kétmillió forintos mértéke nyilvánvalóan nem jelent valódi fedezetet. További kifizetésekre csak akkor kötelezhető a vállalat, ha a bírósági eljárás egyértelműen megállapítja a tulajdonosok felelősségét, ez azonban évekbe is telhet.

Az adott helyzetben nem elegendő a törökbálinti önkormányzat kárenyhítési kerete. A Pest megyei önkormányzat által biztosított rendkívüli 5 millió forintos támogatással együtt is mindösszesen 13,3 millió forintnyi támogatást tudnak biztosítani az érintettek részére.

A Pest Megyei Területfejlesztési Tanács, mely vis maior kerettel rendelkezik rendkívüli káresemények esetén, melynek keretösszege éves szinten 100 millió forint, ebből már 60 százalékot felhasznált. A fel nem használt keret összege mindösszesen 46 millió forint, amellyel szemben mintegy 164 millió forintnyi igényt jelentettek be ez idáig az önkormányzatok. Mindebből látható, hogy a törökbálinti robbanás által okozott kár megtérítése helyi és megyei keretből nem megoldható.

Kérdezem ezek után a miniszter asszonyt, egyetért-e azzal, hogy szükséges szabályozni a veszélyes anyagokat gyártó és forgalmazó cégek felelősségbiztosítási kötelezettségét, valamint tudja-e a kormány a központi vis maior keretből segíteni az érintett károsultakat.

Köszönöm. Várom válaszát.

Forrás: parlament.hu