BERÉNYI LAJOS, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én a Közbeszerzések Tanácsa nevében köszönöm az észrevételeket, felszólalásokat. A 2003. évi jelentés tekintetében valóban sajátos helyzetben voltunk, hiszen a tanács feladata az volt, hogy a 2003-as folyamatokról számoljon be, ugyanakkor 2003. december 22-én elfogadásra került egy új törvény, ami nemcsak terjedelmében, hiszen ez egy 400 szakaszos, nagy törvény, a korábbi, alig több mint 100 szakaszossal szemben... - de a jogharmonizáció nyilvánvalóan azt igényelte, hogy a szabályozás megfelelően részletes legyen.
Nos, minthogy a törvény - néhány előírását kivéve, amelyek már január 1-jétől hatályba léptek, például, hogy nemzeti elbánást kell részesíteni a 25 EU-tagország számára, természetesen nekik is a mi vállalataink számára - általában május 1-jén lépett hatályba, nyilvánvaló, hogy május 1-je óta még átfogó tapasztalatok nem állnak rendelkezésre a törvény tapasztalatait illetően. Annál inkább sem állnak rendelkezésre, mert az ajánlatkérők is természetesen a saját érdekeikből átgondolják, hogy mikor írnak ki egy pályázatot, és úgy döntöttek, hogy május 1-je előtt zúdítják a pályázati fölhívásokat, s még a régi törvény - amelyik több kivételt tett lehetővé tulajdonképpen - előírásai szerint írták ki a pályázatokat.
Természetesen a tanács arra törekszik, hogy a tapasztalataival segítse azt a folyamatos munkát, amelyre legutóbb Göndör, Keller és Herényi képviselő úr is utalt, hogy a tapasztalatok alapján, ha szükséges, akkor bizonyos módosításokat végrehajtsunk. A Közbeszerzések Tanácsa ezzel a kis terjedelmű módosítással, amelyik a strukturális és kohéziós alapok felhasználása rugalmasabbá tételét célozza, a maga részéről egyetért. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy szélesebb körű módosításra - éppen azért, hogy ezek a kiskapuk ne nyíljanak ki - csak az átfogó tapasztalatok alapján kerülhet majd sor. Minthogy a jövő évben egy ilyen szélesebb körű módosítás lesz, ehhez, azt hiszem, akkor már rendelkezésre állnak tapasztalatok.
Ami a vitában itt vitatott kérdésként elhangzott, ez a statisztika. Szeretném mondani, hogy a Közbeszerzések Tanácsa 1996-tól - ez volt az első teljes év - statisztikát készít a közbeszerzések alakulásáról. Ez úgy történik, hogy amikor az eredményt kihirdetik a pályázatokkal kapcsolatban, akkor kötelező megjelölni a szükséges statisztikai adatokat, és ebből készítjük százszázalékos reprezentációval a statisztikát. Ez azonban nem a pénzügyi lebonyolítást jelenti, hanem a tényleges statisztikát, tehát az eredményhirdetés alapján kihirdetett közbeszerzéseket.
Ebből kifolyólag, ha az autópálya-tendereknél 2002 decemberében kihirdették a 130 milliárdos pályázati eredményt, az megjelent a 2002-es statisztikában, de annak a tényleges pénzügyi és műszaki lebonyolítása 2003-ban történt meg. Ha 2003 végén írtak ki újabb pályázatokat, amelyeket 2004 elején bíráltak el, azok pedig a 2004-es statisztikában jelentek meg. Ezért mi a statisztikai adatokat mindig több év összefüggésében vizsgáljuk. Ha, mondjuk, a 2002-t, a 2003-at és a 2004-et együtt vizsgáljuk, akkor, azt hiszem, ez a növekvő tendencia, amiről a jelentés beszélt, egyértelmű lesz, hiszen az ez év első félévi tapasztalatok, sőt az első nyolc hónap tapasztalatai ezt már egyértelműen valószínűsítik.
Ezért én úgy gondolom, ezekből a statisztikai adatokból talán egy kicsit nem egy, hanem több év összefüggésében kell következtetéseket levonni.
(11.50)
Hasonló a helyzet a nyílt eljárás és a tárgyalásos eljárás tekintetében is. Nem vitatható, hogy a nyílt eljárások aránya Magyarországon magasabb, mint az Európai Unió többi országában, a tárgyalásosok aránya pedig nagyjából az EU-tagországok színvonalán áll, ott a meghívásos arány magasabb, nálunk alacsonyabb. Ennek oka a régi törvényben egy nem elég szerencsés szabályozás volt a meghívásos eljárásokra. Az új törvény ezt kiküszöböli, hiszen az EU új irányelvei is az alapvető formának a közbeszerzések területén a nyílt és meghívásos eljárást jelentik, a tárgyalásos eljárások pedig kivételes eljárási formák, ami természetesen nem azt jelenti, hogy ezeket nem kell alkalmazni, csak a törvény pontosan meghatározza, hogy mikor lehet ezeket alkalmazni.
A tárgyalásos eljárási formáknak is van két változata. Az egyik a tárgyalásos eljárásoknak az a változata, ahol ugyanúgy, mint a nyílt vagy a meghívásos eljárásoknál, minden nyíltan megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben - a pályázati felhívás, az eredményhirdetés és a többi -, egy kivétel van: ez a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, ahol a pályázati felhívást nem kell közzétenni. Ugyanakkor azonban, minthogy valóban volt korábban egy hajlam, voltak évek, amikor sokkal magasabb volt ennek az aránya, mint 12 százalék, a törvénynek volt egyfajta szigorítása, hogy ilyen esetben a pályázati felhívást kontrollra be kell küldeni a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökének, akinek ilyenkor jogosítványa van arra, hogy ha nem tartja meggyőzőnek ennek a tárgyalási formának az alkalmazását, akkor jogorvoslati eljárást kezdeményezhet. Tehát ilyen értelemben ezek az eljárási fajták - amelyek kapcsán egyébként az Európai Unió nemcsak irányelveket fogalmaz meg, hanem ezt egyértelműen határozatként fogalmazza meg, hogy milyen eljárási formákat kell alkalmazni - a magyar közbeszerzési törvényben, úgy gondolom, hogy alapvetően rendben vannak.
Ami a jogorvoslati eljárások számát és ennek néhány összefüggését illeti, ezzel kapcsolatosan azt kell elmondanom, hogy akkor is, amikor 800 volt a jogorvoslatok száma, akkor is, amikor 700 volt, és ebben az évben lehet, hogy megint magasabb lesz, mint az elmúlt évben, ezeknek a száma viszonylag magas. Magas azoknak a jogorvoslati eljárási kezdeményezéseknek az aránya is, ahol el kell utasítani a döntőbizottságnak a jogorvoslati eljárás kezdeményezését, hiszen nem minden esetben megalapozottak, de ezt tudomásul kell venni a közbeszerzési eljárásoknál, hogy aki veszít - és mindig csak egy nyertes van általában -, az nagyon gyakran él azzal, hogy jogorvoslati eljárást kezdeményez. Ezt vagy meg tudja alapozni, vagy kevésbé tudja meglapozni.
Ami a jogorvoslati eljárások során a szankciók alkalmazását illeti, itt nagyon szeretném a tisztelt Országgyűlés figyelmét arra felhívni, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság nagyon szigorú határidőkhöz van kötve a törvényben, ami azt jelenti, hogy 30 nap alatt döntést kell hozni - ami kivételesen meghosszabbítható 10 nappal - annak érdekében, hogy a gazdasági folyamatokat a jogviták lehetőleg ne lassítsák le nagymértékben. A döntőbizottság ezeknek a követelményeknek eleget tesz, kivételesen arra is van lehetősége, ha ez megalapozott, hogy ideiglenes intézkedéssel megtiltsa a szerződéskötést, amennyiben úgy látja, hogy a jogorvoslati eljárás nagyon alapos, és valószínűleg elmarasztaló határozat születik. Attól kezdve, hogy ha valaki fellebbez a Fővárosi Bíróságnál vagy utána az ítélőtáblánál - korábban a Legfelsőbb Bíróságnál -, persze ezek a határidők már nem léteznek, de olyan példák voltak, hogy a Legfelsőbb Bíróság végleges ítélete 2-3 év múlva született meg a jogorvoslati eljárás felmerülésétől kezdve. Örvendetes, hogy az ítélőtáblák gyorsabban dolgoznak, tehát itt valamelyest lerövidült a határidő.
A bírságoknál is azt kell elmondani, hogy a mi tapasztalataink szerint egy pályázati felhívás megsemmisítése vagy a pályázat eredményének a megsemmisítése az ajánlatkérő szempontjából is a jobbik változat, jobb megoldás, hiszen akkor vagy újraértékel, vagy új pályázatot ír ki, tehát tulajdonképpen nem nagyon szakadnak meg a gazdasági folyamatok. A bírság mértékével és kötelező jellegével kapcsolatosan a tanács álláspontja az volt, hogy az a '99-es törvénymódosítás, amely minden esetben kötelezően előírta bírság kiszabását, túl mechanikus volt, és ezért az új törvény már a döntőbizottság számára most mérlegelési lehetőséget biztosít. Ami a bírság mértékét illeti, természetesen az egységes jogalkalmazás keretében a döntőbizottságnak itt a bíróságok álláspontját, ítéleteit figyelembe kell vennie, és meg kell mondani, hogy általában a bíróságok a bírság mértékét az elmúlt kilenc évben mindig csökkentették, és nem emelték. Ennek következtében nyilvánvalóan ezekhez alkalmazkodni kellett. De egyébként is a bírságokkal kapcsolatosan az a helyzet, hogy annak vannak technikái a gyakorlatban nálunk is és másutt is, hogy hogyan hárítják át a közbeszerzésben részt vevők számára. Ezzel együtt természetesen a bírság egy hatékony eszköz lehet a jövőt illetően is.
Ami az új törvényt illeti - és erről főként Keller képviselő úr beszélt -, itt két dolog merült fel elsősorban. Az egyik az oktatás. Az oktatás területén az előző törvényben a tanács jogosítványai szűkebbek voltak, mint az új törvényben. Az előző törvényben a jogosítványunk arra terjedt ki, hogy képzési formákat kezdeményeztünk, a munkatársaink előadásokat tartottak, elsősorban arra törekedtünk, hogy az önkormányzati képzésekben, az önkormányzati tanfolyamokon legyünk ott. Nemcsak a Gazdasági Főiskolával, hanem a Műegyetemmel, most az új Corvinus Egyetem államigazgatási karával is igyekszünk olyan együttműködést kialakítani, ami nemcsak néhánynapos tanfolyamot, hanem felsőszintű képzést tesz lehetővé. Az egy másik kérdés, de itt azért pozitív folyamatról tudok beszámolni, hogy a hivatalos közbeszerzési tanácsadókra vonatkozóan, minthogy a törvény itt az igazságügy-minisztert és a pénzügyminisztert hatalmazta fel rendelet kiadására, ez a rendelet a hivatalos közbeszerzési tanácsadóra vonatkozóan most a közelmúltban megjelent, ennek alapján a tanács be tudja indítani ezt a tevékenységet. 2005-től kötelező egyébként ennek az alkalmazása, csak az EU-értékhatár fölötti beszerzéseknél, a pénzügyminiszter rendelete pedig a biztosítást szabályozza a hivatalos közbeszerzési tanácsadók tekintetében. Az oktatási miniszter pedig az akkreditációval kapcsolatosan remélhetőleg rövidesen kiad egy rendeletet, erre vonatkozóan mi a javaslatainkat megtettük, és akkor az akkreditált képzés tekintetében is azt hiszem, hogy rendeződnek azok a kérdések, amelyek az oktatás hatékonyságát növelni tudják.
Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer köszönöm az észrevételeket, ezek hasznosak voltak. Ami a beszámoló terjedelmét és áttekinthetőségét illeti, természetesen arra törekszünk, hogy a beszámolónk alapvetően szakszerű legyen, elemző legyen, és az összes lényeges számadatot tartalmazza.
(12.00)
De az ezzel kapcsolatos kritikáikat megfontoljuk. Lehet, hogy mondjuk, a jogorvoslati eljárások tekintetében nem a mellékletben kellett volna tételesen felsorolni, hogy milyen típusú jogsértések történtek, hanem erre esetleg átfogóbban is ki lehetett volna térni az elemzésben. Ha van ilyen igény, természetesen a következő jelentésekben erre is oda fogunk figyelni.
Még egyszer köszönöm az észrevételeket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés