HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért én kértem szót, mert elnök asszonyhoz intézett néhány mondatot Keller képviselőtársam, de a helyzetből adódóan ő nem tudott válaszolni. Elnök asszony valóban egy nyílt levelet írt három hónappal ezelőtt a gazdasági bizottság elnökének, de ebben nem a közbeszerzési tanácsot kritizálta, hanem azokat a jelenségeket és folyamatokat, amelyek a közbeszerzési tanács hatókörén kívül esnek, hiszen itt nem erről van szó. Azt, hogy a közbeszerzési tanács mit vizsgálhat, a törvény meglehetősen konkrétan és pontosan szabályozza, és nincs lehetősége vizsgálni azt, hogy például Magyarországon az autópálya-építések terén az ár-érték arány hogyan alakul; hogyan van az, hogy Magyarországon építjük Európa legdrágább autópályáit. A gondos gazda figyelmével igazán a pályázatkiírónak kellene eljárnia. Ő nem mondhatja azt, hogy megkaptam a pályázat kiírására beérkező ajánlatokat, és ezekből kiválasztottam a legkedvezőbbet. Alaposan vizsgálni kellene, hogy a műszaki tartalom, az érték, amit teremtenek, és az ár mennyire arányos, mennyire esik egybe. Ez nem a közbeszerzési tanács hatáskörébe tartozó tevékenység.
Tehát csak azt szeretném jelezni, hogy ez a kritika még véletlenül sem a közbeszerzési tanácsot, hanem egy olyan jelenséget illetett, amelynek felszámolása nemzeti érdekünk, hiszen az európai uniós csatlakozást követően megítélésünk, a korrupciós kép, ami Magyarországról kialakult, meglehetősen rossz.
Az egy sajnálatos tény, hogy három hónap elteltével a gazdasági bizottság elnökétől elnök asszony erre választ még nem kapott.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés