KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Mindjárt egy pici ügyrendi típusú kéréssel fordulok önhöz. Kérem, tegye lehetővé, hogy ha túlfutnék a tíz percen, akkor újabb gombnyomás nélkül elmondhassam a mondanivalómat. (Dr. Dávid Ibolya bólint.) Köszönöm szépen a megértését.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialista frakció tagjainak eddigi megnyilvánulásából, azt hiszem, mindenki számára világos az, hogy a mi politikai szótárunkban nagyon fontos szavak a versenyeztetés nyilvánossága, az esélyegyenlőség és a tisztességes verseny, ahogyan azt egyébként a Közbeszerzések Tanácsa jelentésének első oldala is tartalmazza. Ezért is tartottuk fontosnak 1995-ben a törvény megalkotását, ezért zártuk be 2002-ben azt a kiskaput, amelyen az előző kormányzat nagyon szeretett ki-be járni, és ezért volt fontos számunkra, hogy a csatlakozás időpontjára megalkossuk az új közbeszerzési törvényt.

Ahogyan a Közbeszerzések Tanácsának beszámolója a közbeszerzési gyakorlatot értékeli, és amilyen áttekintést ad a tanács és a döntőbizottság munkájáról, tevékenységéről, úgy gondolom, az mélyíti, erősíti a bizalmat a közbeszerzés intézménye iránt. Úgy érzem, a jelentés hozzájárul a beszerzési kultúra fejlődéséhez. Fontosnak tartom, hogy a jelentés hitet tesz a közbeszerzési törvény társadalmi hasznossága mellett. Persze, úgy gondolom, e kijelentésemnél sokan csodálkozhatnak, hogy miért kell ezt mondani, hiszen kilenc évvel vagyunk a közbeszerzési törvény elfogadása után. Azért kellett kiemelnem az előző mondatot, mert sajnálatosnak tartom, hogy vannak, akik megkérdőjelezik azt, hogy mára a közbeszerzés a közpénzek elköltésének elfogadott módszere lett, ahogyan azt az elnök úr is idézte a jelentésből.

A Magyar Demokrata Fórum elnök asszonyának - elnézést kérek, hogy az elnök asszony most éppen fenn ül a pulpituson - volt egy nyílt levele, amelyet a gazdasági bizottság elnökéhez intézett, és ebből szeretnék idézni. “Az egykoron megbízhatónak, körültekintőnek minősített közbeszerzési eljárás mintha nem töltené be a törvényhozó által megjelölt célt, nevezetesen, hogy a közpénz a legnagyobb biztonságban legyen.ö

Nos, ellentétben a fenti vélekedéssel, én inkább a jelentés megállapításait osztom, vagyis azt, hogy a törvény visszatartó erőt jelent, átláthatóvá teszi a szerződéseket, tisztességes versenyfeltételeket ír elő, jogorvoslati lehetőségeket biztosít és nyilvánosságot teremt. Elfogadom a jelentés azon álláspontját is, hogy a visszaélések, az esetleges hibás gyakorlat visszaszorítására önmagában egyetlen jogszabály sem lehet képes.

Van egy olyan érzésem - Szalay képviselőtársam is utalt bizonyos vélekedésekre -, hogy bizony, sokan talán nincsenek tisztában a hatályos közbeszerzési rendszerrel. Talán ezért is fogalmazódott meg a gazdasági bizottság felé az a javaslat, amelyről Kékesi Tibor képviselőtársam szólt, hogy bizony, ilyen központosított közbeszerzési hivatalt kellene létrehozni ebben az országban. Igaz, ahol én találkoztam ezzel a gondolattal, ott nem lett körülírva az intézmény tartalma, de belegondoltam abba, mi történne, ha egy központosított hivatalnak 4-5 ezer eljárást kellene lebonyolítania. Egy ilyen hivatal felállítása sem ésszerűnek, sem célszerűnek nem tekinthető.

Sokkal inkább szükség van arra, amit a tanács javasol: szükség van a folyamatba épített ellenőrzésre, a megkötött és esetleg módosított szerződések, a teljesítések szerződés szerinti ellenőrzésére. Azzal is egyetértek, hogy a jövőben kiemelt szerepet kell kapnia az oktatásnak, a képzésnek egyáltalán a közbeszerzési kultúra fejlesztésére.

Tisztelt Elnök Úr! A beszámolóhoz néhány észrevételt is szeretnék tenni, lehet úgy is fogalmazni, hogy némi kritikai észrevételt. Bizonyos tekintetben hiányérzetem támadt. A tanács a korrupció elleni küzdelemben nem csupán a szabályozást tartja az egyetlen eszköznek. Ezt én is osztom, hasonlóan vélekedünk. Kinyilvánítja a jelentés, hogy nincsenek a törvény szigorítására vonatkozó elgondolásai; ezzel is egyetértek. Ugyanakkor szívesen láttam volna, hogy milyen eszközöket lát alkalmasnak, a korrupcióval szembeni hatékony módszernek, milyen szerepet szánt önmagának a negatív társadalmi jelenséggel kapcsolatos fellépésben.

A másik megjegyzésem a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységre vonatkozik.

(11.30)

Szóba hozza a jelentés, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskolán oktatásokat hajtanak végre. Ehhez képest két megjegyzést szeretnék tenni, itt is hiányérzetről szólok. Az előadások tartásán túl jó lett volna, ha kifejtésre kerül, hogy milyen tevékenységet fejtett ki a tanács a közbeszerzési képzésben érintett oktatási intézmények keretei között zajló oktatás koordinálása terén, esetleges szakmai minősítésének kialakítása tárgyában. A beszámoló említést tesz arról, hogy ki kell alakítani a hivatalos közbeszerzési tanácsadóvá válás feltételeit és az ezzel összefüggő képzést. A hivatalos közbeszerzési tanácsadói minőség elnyerésének egyik feltétele az úgynevezett akkreditált képzésben való részvétel. A beszámolóból ugyanakkor hiányzik, hogy milyen intézkedéseket tett a tanács a vonatkozásban, hogy a Kbt. hivatalos közbeszerzési tanácsadókra vonatkozó rendelkezései 2005. január 1-jén alkalmazhatók legyenek.

Ezen túlmenően már nem az oktatással, illetve a tanácsadóvá válással kapcsolatos megjegyzésem: a beszámoló tartalmazza, hogy a Közbeszerzések Tanácsa hozzáférhetővé teszi a Közbeszerzési Értesítő 1998-tól megjelent számait internetes honlapján. A honlap jelenleg fejlesztés alatt áll, ami nyilván a későbbiekben a korszerűbb és áttekinthetőbb kezelési felületnek köszönhetően megkönnyíti a jogalkalmazók munkáját. Az azonban semmiképpen nem elfogadható, hogy a fejlesztésre éppen az új törvény megjelenése és gyakorlati alkalmazásának megkezdése időszakában kerül sor. A régi értesítők hosszú hónapok óta nem elérhetők elektronikus úton, a korábban már bevezetett kereső funkciók sajnos nem működnek.

Saját tapasztalatomból mondom, többéves problémaként jelenik meg, hogy a jogalkalmazók hiányolják a tanácsnak az egységes jogalkalmazási gyakorlat kialakítása érdekében hozandó intézkedéseit. Ez igaz a döntőbizottsági jogorvoslati eljárásokra, és igaz a Közbeszerzési Értesítő jogi lektori tevékenységére is. Megítélésem szerint a 2003-as évben hozott mindösszesen két tanácsi állásfoglalás ugyan törekvését tekintve feltétlenül méltánylandó, nem alkalmas a fenti célok megvalósítására.

Tisztelt Ház! 2003 végén fogadtuk el az új közbeszerzési törvényt. A tanács beszámolója kilátásba helyezi az ismételt áttekintést és módosítást, erről a vitában is többen szóltak. Ez értelemszerű is, hiszen az EU-ban is napirenden van a közbeszerzések szabályozásának felülvizsgálata. Éppen ezért nem kell meglepődni azon, hogy miközben éppen hogy csak hatályba lépett az új törvény, máris a felülvizsgálatról beszélünk, és azon gondolkodunk, hiszen ahogy erre a vitában többen utaltak, az EU újragondolása előtti állapotra alkottuk meg az új közbeszerzési törvényt.

A módosításnál nagyon fontos kimondani azt a feltételt, hogy nem sérülhet a közpénzek felhasználásának ésszerű és átlátható elköltése iránti igény. Úgy gondolom, hogy indokolt lehet a jogalkalmazók munkáját hatékonyabbá és racionálisabbá tevő módosítások esetleges megtétele, nyilván nem most, az elkövetkezendő hetekben, hanem mondjuk, 2006. január 1-jei hatállyal kezdődően. E tekintetben néhány dolgot megfontolásra ajánlok most itt, a beszámoló tárgyalása során.

Végig kell gondolni a nemzeti értékhatár alatti úgynevezett egyszerű beszerzések közbeszerzési törvény hatálya alatt tartását. Ma úgy tűnik, hogy a hatály alatt tartás nem ésszerű, és egyúttal nem költségtakarékos. Végeztem egy számítást: egy nettó 8 millió forintos beszerzésre 690 ezer forint költség jut. Az az érzésem, hogy az úgynevezett szabad kézi eljárásokat elegendő lenne kormány-, illetve önkormányzati rendeletben szabályozni.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Már beszéltem arról, mennyire fontosnak tartom, hogy jól képzett közbeszerzési szakemberek közreműködjenek az eljárásokban. Ugyanakkor látható, hogy gondot okoz a hivatalos közbeszerzési tanácsadó intézményének kötelező alkalmazása az EU-s értékhatár fölötti beszerzések esetén. Nincs rögzítve a felelősségi köre, nincs rögzítve a díja, nem határozza meg a törvény az akkreditált képzés fogalmát, nem rendezett a felelősség biztosítása. Az az eddigi tapasztalatom, hogy a jelenlegi hazai biztosítási gyakorlat alapján a szakmai tapasztalatokkal bíró, nem ügyvéd szakemberek elesnek a tevékenység végzésének a lehetőségétől. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A tanácsadói díj növeli az eljárás költségeit, és kérdéses, hogy saját alkalmazott eljárhat-e tanácsadói minőségben. (Az elnök ismét csenget.) Elnök úr, ügyrendi javaslatként kértem az elnök asszonyt, hogy végigmondhassam, egy picit túllépve a tízperces időkeretet, és ő ezt engedte.

Forrás: parlament.hu