MESTERHÁZY ATTILA gyermek-, ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Asszony! Teljes mértékben egyetértek azokkal a kérdésfeltevésekkel, amiket ön megfogalmazott az iménti kérdésében. Azt kell hogy mondjam, hogy nagyon sok hasonlóság van az épek sportja és a fogyatékosok sportja között; sokkal több, mint amit esetleg a társadalomban sokan gondolnak erről a kérdésről. Hiszen ebben a paralimpiában, ebben a sportban, a fogyatékosok, az értelmi fogyatékosok vagy a szervátültetettek versenyein ugyanolyan példaképek születnek, mint az olimpián versenyző magyar sportolók esetében, és ugyanúgy az ő példájuk dinamizáló és ösztönző tud lenni egyrészt fogyatékos társaik számára, másrészt az egész társadalom számára, hiszen ezek a példaképek nemcsak az emberi teljesítménynek, a kitartásnak, hanem a pozitív életszemléletnek is kiemelkedő példaképei.

Ráadásul azt kell mondanunk, hogy hála istennek, hagyományosan kiválóan szerepelnek ezeken az eseményeken a parasportolók; éppen pár nappal ezelőtt a szervátültetettek hoztak haza nagyon szép érmeket, ugyanúgy az értelmi fogyatékosok kiválóan szerepelnek folyamatosan, és a magyar parasportolók is a paralimpiákon most már hagyományosan nagyon kiváló eredményekkel gazdagítják az országot és nemzeti büszkeségünket, és ha szabad azt mondani, a sportnagyhatalmi státusunk megőrzéséhez ők is ugyanúgy hozzájárulnak, mint az épek sportjában.

Sajnos, ma Magyarországon valóban kevesebb figyelmet kap a fogyatékosok sportja. Egy kicsit igaz erre a területre is az a mondás, hogy elvileg mindenki támogatja ezt a területet, de gyakorlatilag egészen más a helyzet. Éppen ezért engedje meg, képviselő asszony, hogy egy kicsit távolabbról indítsam a válaszomat, hogy ezt az alkalmat is felhasználjam arra, hogy egy-két dolgot el tudjak mondani arról, hogy hogyan próbáljuk segíteni a parasportot ma Magyarországon.

Egy nagyon dinamikus fejlődést mutat ’99-től kezdődően egészen 2004-ig a parasport, a fogyatékosok sportjának támogatása, hiszen míg ’99-ben 74 millió forinttal indult ez a támogatás, aztán 2000-ben 93,4, 2001-ben 315, 2002-ben 478, 2003-ban szintén 478 millió forint volt, 2004-ben pedig 420 millió forint, és ehhez társult egy egymilliárdos, akadálymentesítésről szóló pályázat, ami a fogyatékos embereknek a sportlétesítményekbe és egyéb más intézményekbe való jutását tette lehetővé.

Aztán a sporttörvény hozott egy jelentős változást a sport, az érdekképviselet területén, hiszen a Magyar Paralimpiai Bizottság köztestület lett, és ez nagyobb érdekérvényesítő képességet adott neki, több feladatot és természetesen több felelősséget is a szervezet képviselőinek. Ebben az évben a minisztérium a paralimpiai felkészülést és részvételt közel 100 millió forinttal támogatja, valóban 38 sportoló tíz sportágban, 23 kísérő segítségével vesz részt az olimpián. A minisztérium ugyanúgy tekint a paralimpiára, mint ahogy az olimpiára, legalábbis abban a tekintetben, hogy ugyanolyan részvétellel fog a minisztérium részt venni ezen a paralimpián, tehát mind a miniszter úr, mind pedig jómagam részt fogunk venni, és természetesen a fogyatékosügyi miniszteri biztosi hivatalból is részt vesznek, illetőleg a sport helyettes államtitkárságról is lesz kiutazó a paralimpiára.

A médiáról nagyon fontos, hogy beszéljünk, hiszen nem is olyan rég előfordult egy olyan eset - nem kívánnám megnevezni sem a médiumot, sem a sporteseményt, csak általánosságban mondom -, hogy egy fogyatékos-sporteseményről készülő összefoglaló bizony elveszett az adott médium sportszerkesztőségén, és amikor ezt próbáltuk számon kérni, azt mondták, hogy egy kazettára vették föl, és az valahol, valahogy elkeveredett, ezért nem tudták sugározni ezt az adott televízióban. Azt gondolom, hogy ilyen megengedhetetlen és elfogadhatatlan, bármelyik médiumról is legyen szó. Valóban igaz az, hogy nagyobb teret kell szentelni ennek a sporteseménynek; azért is, mert a szponzorálás tekintetében is például - ha egy kicsit pragmatikusabb akarok lenni - fontos az, hogy minél több médiamegjelenése legyen ezeknek a sportágaknak, hiszen ezáltal lehet több forrást bevonni.

Valóban napi összefoglalók készülnek a Magyar Televízióban, ami - talán a kérdésfelvetéssel kapcsolatban paradox azt mondani - áttörést jelent, hiszen eddig ezek sem voltak a Magyar Televízióban, tehát ez mindenféleképpen egy előrelépés, de ezen túl kettő 50 perces film is készül; az egyik a felkészülésről, a másik pedig teljesen a paralimpiáról.

Van még egy pozitív példa: ez a Magyar Rádió esete. A Magyar Rádió a Magyar Paralimpiai Bizottsággal egy olyan átfogó szerződést kötött, ami nem arról szól, hogy külön az olimpia és külön a paralimpia, hanem az Athén 2004 programról kötöttek egy megállapodást, ami magába foglalja a paralimpiát is, és ennek megfelelően fognak tájékoztatni az eseményről.

Zárásképpen csak azt szeretném mondani, hogy a képviselő asszonnyal maximálisan egyetértünk, próbálunk lépésről lépésre haladni ebben a kérdésben, de valóban nehéz, különösen a média esetében ez a típusú előrelépés, hiszen valóban tartózkodnia kell a politikának attól, hogy beleszóljon bármelyik médium műsorpolitikájába is, de én is abban hiszek, hogy ez kiemelt közfeladat, ezért ezeknek a médiumoknak erre különös figyelmet kell fordítaniuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu