DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen nemcsak én, hanem a bakonyaljai és az érintett térség polgárai is örültek volna az egyértelmű válasznak. Kérem államtitkár urat, hogy vegye figyelembe azt a közakaratot, amelynek eredményeként át fogok önnek nyújtani egy petíciót. Ugyanis az elmúlt hét csütörtökén Bakonyszentlászlón Berki Zoltán állampolgári kezdeményezésére civil szervezetek, önkormányzati képviselők tanácskoztak a Győr-Veszprém vasútvonal sorsáról, lehetőségeiről. A jelenlévők megfogalmaztak és egyhangúlag elfogadtak egy felhívást, amelyet megkértek, hogy adjak át miniszter úrnak, illetve helyette most önnek, államtitkár úrnak. A válasza után ezt át fogom adni.
Köszönöm, hogy részben azért reményt keltett az a válasz, amit hallottunk az előbb, de természetesen az egyértelmű nem megszüntetés lett volna az, ami megnyugtatott volna engem is és azokat, akik felkértek arra, hogy ezt a kérdést ma itt feltegyem önnek.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés