KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Először is, ön is tudja, hogy ez közbeszerzéssel, nyílt közbeszerzéssel beszerzett termék volt. (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban.) Ha úgy bőg, mint a tehén, attól még ez igaz.

És azt is tudja természetesen, hogy ezen a nyílt közbeszerzésen sem a vesztesek, sem senki nem akadt fönn, hiszen a legkorrektebb versenyeztetés szerint bonyolítottuk le, és nem is mi, hiszen azt is tudja, hogy nem a minisztérium, hanem a minisztérium megbízásából és nevében járt el a központosított közbeszerzési iroda.

(16.00)

A másik, amit szintén tud képviselő úr, hogy ez nem egyedi gyerekeknek szól. Ez egy óvodai eszköz. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból.) Nagyon jó dolog az, ha értelmiségi körökben, úgy, ahogy ezt ön többször megtette már, elmondja, hogy miért nem kell a kistelepülések hátrányos helyzetű, más szociális helyzetben lévő gyermekei számára biztosítani ezt az eszközt, miközben büszke arra, hogy az ön gyereke milyen jól tud bánni ezzel az eszközzel. Ezt mi ebben a kormányban nem akarjuk. Azt akarjuk, hogy legyen esélyük azoknak az ezreknek is, akiknek nincs otthon ilyen készülékük. (Dr. Répássy Róbert: Kétszer annyi áron!) És ha ez sokba kerül? A prevenció sokba kerül! Mennyivel többe kerül, ha ezeket a gyerekeket nem tudjuk fölzárkóztatni (Tállai András: Ülj le!), ha nem lesznek teljes értékű részei egy társadalomnak!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu