ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én azzal a gondolattal folytatnám, amivel Göndör úr befejezte, hogy ez a kormány az, amelyik. Csak egy kicsit máshogy folytatnám: amelyik nem oldotta meg, semmit nem oldott meg. Ugyanis lehet, hogy két-három vagyis tizenkét, vagy tizenhárom kategóriát bevezettek, azzal együtt azért nézzék meg a nyugdíjasok helyzetét, nézzék meg a szegény falusi helyzetet. Semmi nincs megoldva, képviselő úr, legfeljebb annyi, hogy a gáz helyett mással fűtenek, de az önök kompenzációja semmit nem ér.
A másik pedig az, hogy az ön érvelését már egyszer végighallgattam fiatal egyetemistaként, főiskolásként, amikor arról beszéltek - ha egyáltalán lehetett még arról beszélni -, hogy nem gond a költségvetési hiány, nem gond, hogy elszálltak a gazdaság mutatói, mert a gazdaságban olyan erők rejlenek. Nos, hölgyeim és uraim, azt tudom mondani, hogy ezután jött a gazdasági összeomlás és a rendszerváltás. Nem tudtak önök megoldani semmit, ugyanúgy, mint ahogy a gázáremelést sem tudták megoldani. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Megoldották! - Dr. Kovács Zoltán: Megemelték!)
Tehát kérem önöket, hogy ne higgyék el, és ne hitessék el senkivel, hogy csak néhány őrült elemző az, akit ez érdekel. Nem, hölgyeim és uraim, önök az országot csődbe viszik. (Göndör István nevet.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés