DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Nemzeti Bank monetáris politikáját, mint láthatjuk, sokféle kritika és vélemény vette körül és veszi körül ma is, de ennek kiemelkedő időszaka mégiscsak a 2003. évre csúcsosodott ki, amikor láthattuk, hogy bizony jelentős mértékben kívülről is úgy látták a pénzpiacok, hogy érdemes megtámadni a magyar pénzpiacot, érdemes a magyar forintra spekulálni, és érdemes az ezen jelenség körül zajló eseményeket számba venni. Hiszen azt gondolom, ha valami, akkor ez jelezte azt, hogy bizony nem lesz sokáig tartható, hogy a kormányzati gazdaságpolitika és a monetáris tanács, illetve a Nemzeti Bank közötti konfliktus tovább éleződjön.

Ha ebből a szempontból értékeljük az egész időszakot, akkor engedjék meg, hogy azt mondjam, hogy végül is a kormánynak és a Nemzeti Banknak a sok rossz döntés közül sikerült egy konszolidált döntést hoznia, hiszen valamilyen módon mégiscsak sikerült - talán szerencse is kellett hozzá -, hogy az egyensúly megteremtődött. Igaz, hogy egy más szinten, de végül is a forint elleni spekulációnak sokkal súlyosabb következményei lehettek volna, ha a Nemzeti Bank 2003 januárjában nem tudja kivédeni, és ma nem arról vitatkoznánk, hogy talán meg lehetett volna oldani ezt egy kicsit alacsonyabb kamattal, lehetett volna talán az árfolyamsáv egyik vagy másik oldalán tartani a forintot, hanem egy egészen más forgatókönyv mentén, egészen más gazdaságpolitikai kényszerpályán lehetnénk.

Engedjék meg, hogy a vitának ezen szakaszában azt mondjam el, hogy ha nagy vitákon keresztül is, de egy súly-ellensúly működött - ahogy ez elhangzott már a vitában Varga Mihály részéről -, hiszen egyensúlyt tudott teremteni egy olyan szinten, amely vita tárgya lehet. Abban egyetértünk - és erre utalt Horváth János képviselőtársam is -, hogy ez következményeképpen magas kamatot eredményezett, amely nagyon sok szempontból egyébként nem jó senkinek sem, hiszen magas felárat kell fizetnie az eurókamatok és a forintkamatok között mind a gazdaságnak, mind a magyar államnak, mind pedig az embereknek.

Ha ilyen több órányi vita után kívülről figyelik a hallgatók, akkor talán érdemes arról külön szólni annyiban, hogy tanuljanak belőle, hogy azért érzékelhető az, hogy ma nagyon sokan bizony a forintok iránti bizalmatlanság és a forintok magas kamatai miatt azokat a banki hitelkonstrukciókat helyezik előtérbe, amelyek hasonló kis családi dilemmákhoz kell hogy vezessenek. Hiszen ugyan lehet euróban vagy éppen svájci frankban fölvenni hiteleket nagyon kedvező kamattal, de utána bizony ez egyre nagyobb nyomást fog jelenteni az egész gazdaság és a pénzvilág számára és számunkra is. Azt gondolom, hogy ha ez az árfolyam megmozdul, akkor bizony lehet, hogy nem a kamatoldalon, de az árfolyamkockázaton keresztül óriási árat fizethet mind a magyar állam - ami kapcsán nem tudom, hogy Molnár Albert miért biztatja arra a Nemzeti Bankot, hogy egyre több külföldi devizahitelt vegyen föl -, mind pedig a magyar lakosság, hiszen a forint és a deviza közötti különbségre tartósan be kell rendezkedni.

Azt gondolom, ha valahol levonjuk az elmúlt három év tanulságát, a legsúlyosabb következménye az, hogy előzetesen a 2006-2007-nek, az euró bevezetése céldátumának folyamatos arrébb tolása történt meg, ami ma már olyan távolságban van, mondhatjuk, hogy gyakorlatilag a mikroszféra, a gazdaság, a vállalkozások, a lakosság számára értelmezhetetlen távolság, hiszen 2010-es, esetleg még későbbi időpontok hangzanak el. Bár a kormányzatnak és a Nemzeti Banknak ma a 2010 a hivatalos közös céldátuma.

Ez azért nagyon fontos kérdés, mert azt gondolom, ez jelzi azt, hogy ugyan itt lehet sokféle vitát folytatni, de valójában a mélyen a pénzvilággal, a makrogazdasági folyamatokkal foglalkozó kormányzati, nemzeti banki és monetáris szakértők végül is ezen gazdasági katyvasz végeredményeképpen, ami az elmúlt időszakban történt, egy folyamatos bizalom-helyreállítási lépéssorozatot mérlegelnek, és ennek az a következménye, hogy az euró bevezetéséhez kapcsolódó feltételek teljesítéséhez időre lesz szüksége a magyar gazdaságnak, a magyar költségvetésnek, amelynek súlyos árairól most nem akarok különösebben beszélni, mert az már messzire vezető kérdés lenne.

Ezen belül kell megvizsgálni, hogy a Nemzeti Bank monetáris politikája, egyáltalán működése, gazdasági működése hogyan történt. Ha sorra vesszük, hogy teljesültek-e azok a célok, amelyeket a kormányzattal közösen tűzött ki a monetáris politika, meg kell állapítanunk, hogy igen, eredményes volt a Nemzeti Bank monetáris politikája, hiszen ezen célok megtartása, amelyek az inflációhoz is kötődnek, megtörtént, teljesült.

(12.50)

Hiszen 2002-2003-ban 4-5 százalékra csökkent az infláció, és nagyon jól tudjuk, a polgári oldal azt többször hangsúlyozta, hogy az elsődleges, és azt gondolom, hogy a baloldal, az MSZP részéről is egyértelmű volt, hogy az infláció elleni küzdelem egy közös cél volt eddig. Most úgy tűnik ebben a vitában, mintha ezt nem tartanánk közös célnak, pedig nagyon jól tudjuk, hogy valójában a szegényeknek, a kiszolgáltatottaknak a legnagyobb tehertétel a növekvő áremelkedés, és ezen áremelkedés mérséklése kedvezően hat a mikroszférára, a lakossági szférára, a kis- és középvállalkozói szférára, egyáltalán a magyar belgazdaság számára ez egy hihetetlen nagy érték.

Sokkal jobb a helyzet, mint akár az 1998-2001 közötti időszakban, amikor bizony magas, 10 százalék vagy azt meghaladó inflációval kellett számolni. Ne felejtsük el ezt sem, kedves képviselőtársaim, és ennek valóban van új gazdaságpolitikai és monetáris politikai eszközrendszere. Azt kell mondanom, hogy az a képviselőtársam, aki azt mondta - azt hiszem, Kékesi Tibor -, hogy akkor csökkentette a Nemzeti Bank, amikor nem kellett volna, és akkor növelte, amikor pedig szerinte kellett volna... - az pedig éppen azt mutatja, hogy bizony a mikroszint szemlélete és a makrogazdasági politika nem esik egybe. Más folyamatok zajlanak a két szinten, és nem lehet demagóg módon a mikroszintnek az egyébként általános inflációs árnövekedés és magas kamatok elleni nyilvánvaló utálatára hivatkozva a Nemzeti Bankra áthárítani ennek a felelősségét. Ezt ne tegyük, mert akkor nem szakmailag járunk el, hanem egy ilyen felszínes, demagóg hozzáállásunk van, mintha azt gondolnánk, hogy szabadon alakítjuk a forint árfolyam-politikáját, szabadon alakítjuk a kamatpolitikát.

Nagyon jól tudjuk, hogy a magyar gazdaság pont a nyitottság - amit annyiszor el szoktak mondani -, a külső piacok és a pénzpiacok megítélésétől függ, kereslet-kínálat függvényében formálódnak ki azok a követelmények, amelyeken keresztül akár a magyar államadósságot finanszírozni tudja a Nemzeti Bank, és ennek következményeként annak a kamatfelárát meg kell fizetni, amit képvisel a magyar gazdaságpolitika.

Ha az inflációt tovább követjük, bizony 2003-ban egy jelentős növekedés indult meg, és 2004-től nem lehet eltekinteni, mert bizony a Magyar Nemzeti Bank nem véletlenül - aki egy kicsit is figyelte - nem 2004 végére, hanem 2005 végére határozott meg inflációs célt, és ezt egyébként beépítette, tehát ebben akár dicséretet is mondhatnának, beépítette azt a gazdaságpolitikai és költségvetés-politikai kényszert, hogy bizony adóemeléseken keresztül, a KSH szerint is 1,5-2 százalékpontnyi infláció van abban, hogy 2004-ben az adók megemelkedtek. Ez elsősorban az áfaemelkedés, de más adónemek következménye is volt, mert ha azt leszámítanánk, akkor tulajdonképpen az 5 százalék körüli inflációnál maradna továbbra is a magyar gazdaság, amire a Nemzeti Bank elnöke is utalt a beszédében, hogy ez 2004 végére, 2005-től kezdődően beállhat, ha újabb adóemelésekkel és más gazdaságpolitikai lépésekkel ehhez hozzá nem nyúlnak.

Azt gondolom, hogy ha azt nézzük, hogy a forint árfolyamával kapcsolatban elhangzott véleményeket sorra vesszük, összességében egy jelentős ingadozás, de végül is az erős oldalon való stabilizálása maradt, eltérő vélemények voltak erről, de a sávon belüli mozgása nem kérdőjeleződött meg.

Ha a devizatartalékokat nézzük, akkor is kedvezőnek ítélhető a gazdálkodás. Ha azt nézzük, hogy a bankügyi világot hogyan szolgálta ki a Nemzeti Bank pénzkezelői, közvetítői rendszere, azt kell mondani, hogy az is erős és stabil volt.

Tehát azt gondolom, hogy összességében a Nemzeti Bank betöltötte azt a szerepét, amelyre a törvények és a magyar gazdaságpolitika predesztinálta. Kritizálni lehet, de összességében segítette ezeknek a folyamatoknak az egyensúlyban tartását és a magyar gazdaság pénzpiacokhoz való bizalmának megerősítését. Ennek figyelembevételével ajánlom ezt a vitát.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu