DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Kollégák! Arnóth képviselő úr hozzászólása ragadtatott engem erre a kétpercesre. Először is szokatlan módon azt kell mondanom, hogy a másik oldalon elhangzott felszólalásnak sajnos nagyon sok igazságtartalma van, és itt elsősorban az egészségüggyel kapcsolatos problémákra utalnék. Ugyanakkor azért mint gyakorló orvos és mint alpolgármester, emlékszem a 2001-es évre is, amikor olyan apró problémák voltak, mint a minimálbér-emelés, dologi automatizmus, egyébként béremelés és bizonyos teljesítmények visszanormálása; nos, ez egy olyan komplex helyzet volt, ami mondjuk, egy kisebb vidéki kórház esetében a bevételek legalább 10-12 százalékos visszaesését jelentette. Mi ezt kiszámoltuk, ez nekünk Kiskunfélegyháza vonatkozásában mintegy 100 millió forintos kárt okozott akkoriban.

Hasonló folyamatok most is vannak, el kell ismerni, ami nem az önök dicsősége, meg talán a mostani kormányzat dicsősége sem.

Sajnos negatív párhuzamot lehetne mondani viccesen - habár ez nem egy vicces dolog -, hogy az ápolók a hűségjutalmat valószínűleg a 400 százalékos béremelés részeként értelmezhetik jelen pillanatban. Nagyon remélem, hogy az elkövetkezendő időszakban ezen a területen valamilyen előrelépés azért lesz.

Hogy pozitív dolgot is említsek, a középkorú szakorvosok a Medgyessy-kormány időszakában nagyobb fizetésemelést kaptak, mint az előző 20 évben összesen. Tudom, hogy ez csak egy pici része az egésznek, de valamilyen értelemben jelzés értékű. Ha nem is ekkora, de az egészségügy más területén is volt béremelés, mindenféleképpen meghaladva az előző időszakét, és mindenféleképpen meghaladva a 400 százalékos béremelésnek az ígéretét.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu