DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Avarkeszi Képviselő Úr! Szeretném elmondani, hogy alapvető nézetbeli különbségünk van az albizottság munkáját illetően. Hogy a módosító indítványokról az albizottság majd véleményt mond, az egy dolog. Én úgy gondoltam, hogy az egész törvény általános jogelveiről, az általános jogintézményről, az új, bevezetendő jogintézményről egy összefoglaló jelentést ad ez az albizottság, és majd amikor jön a vita, akkor az egyes módosítókat, mint egy bármelyik parlamenti bizottság, majd megtárgyalják, és mondanak véleményt. Én ezt más nézőpontból nézem, és nem azért mondom ezt, mert ön szocialista képviselőként vezette ezt, és nem kekeckedni akarok, hogy így mondjam. Segítette volna a munkát, ha az albizottság annak a nehéz munkának, amikor az előkészítés során a szakmával és mindenkivel egyeztetett, ennek a tulajdonképpen alternatív javaslatokban is megmutatkozó végeredményét a törvényjavaslat mellé letette volna. Hiszen nagyon nagy jelentőségű törvényről van szó, én ezt szívesen vettem volna. Ön másképp látja ezt az ön nézőpontjából, engem ez nem zavar, én ezt így látom.

Ami pedig a berendelést és a meghívást illeti, érdemes majd megkérdezni azokat is, akik eljöttek, nyilván itt önöknek, meg különösen a belügyminiszternek ezt nem fogják elismerni. A közigazgatási hivatalvezetőkön keresztül ment ki az ukáz, hogy szíveskedjenek minden megyéből két jegyzőt vagy polgármestert vagy közigazgatási dolgozót ide az expozéra “meghívniö, idézőjelben.

Forrás: parlament.hu