DR. MIKES ÉVA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A két héttel ezelőtti vezérszónoklatokban, illetve a bizottsági véleményekben már nagyrészt a legfontosabb kérdéseit érintettük ennek a törvényjavaslatnak, és nem óhajtanék én most történeti elemzésbe vagy történeti felvezetésbe bonyolódni, olyan sokan megtették ezt már előttem is, és nem is akarnám hosszan méltatni azt, hogy miért lenne fontos végre egy jó közigazgatási eljárási törvényt hoznunk.

Való igaz, hogy némileg riasztó a jelenleg hatályos törvény számozása, hogy 1957. évi IV., de én mindig el szoktam mondani azt, hogy azért ennyire nem rossz a helyzet, hiszen ez egy folyamatosan módosított törvény; egyébként nemcsak ’90 óta módosított, hanem azelőtt is több nagy hullámban olyan módosítások történtek ezen törvényen, amelyek ha jóvá nem is, de mindenképpen jobbá tették. Az is igaz, hogy többéves előkészítő munka előzte meg ennek a törvénynek a beterjesztését. Ez a többéves most már lassan tizenévekben mérhető. Még akkor is, ha ez egy rendkívül fontos és nagy joganyag, azt gondolom, ideje lenne már egy jó törvényt hoznunk.

Ezzel a törvénnyel kapcsolatban a részletekkel én sem kívánok foglalkozni, megtehetjük ezt majd a részletes vitában; és ahogy elnézem, a módosító indítványok szépen halmozódnak, úgyhogy módunk lesz majd gyakorlatilag szakaszról szakaszra végigmenni ezeken a kérdéseken.

Hallgatván az előttem szóló képviselőtársamat, azt állapítottam meg, hogy hasonló ügyekről szeretnék beszélni. Mindjárt bele is kapok abba a témába, amit ő talán az utolsók között említett, az önkormányzati hatósági ügy kérdésébe. Mert ugyan elhangzott az a megállapítás, hogy nem sikerült ezt az önkormányzati törvény megszületése óta igazán tisztázni, de én hadd fogalmazzam meg keményebben: ez a törvény megint nem tud mit kezdeni az önkormányzati hatósági üggyel. Azért nem tud vele mit kezdeni, mert fórumrendszerében sem lehet jelen pillanatban ezt megfelelően elhelyezni. Ugyanis ha a képviselő-testületnek címzett hatósági ügy esetében a hatáskört átruházzák, akkor még van fellebbezésre lehetőség. Ha ezt nem teszik meg, akkor már eleve egyfórumúvá válik, tehát fellebbezési lehetőség sincsen, mert nyilvánvalóan az önkormányzatoknál nem jöhet számításba a felettes köztestületi szerv, mint, mondjuk, egy köztestületnél.

Ugyanakkor a bírói út tekintetében mondhatjuk azt, hogy nem baj, ott a bírói út. De azért szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy egy önkormányzati hatósági ügynél nagyon sokszor a döntésnek az önkormányzat költségvetése szab határokat. Tehát ha példának okáért bármifajta rendelet alapján egy önkormányzat meghozza - akár maga a testület - a döntését egy önkormányzati hatósági ügyben, de ugyanakkor az önkormányzati hatósági ügy alapját képező költségvetési rubrika kiürült, akkor természetesen el lehet menni bíróságra, de azért érdekes továbbgondolásra ad alkalmat, hogy a bíróság mit tud ilyenkor dönteni, illetve a bírósági döntésből mi az, ami végrehajtható, és az önkormányzatnak ezt hogyan kellene végrehajtani.

Azt gondolom, hogy ezen törvény keretében is jó lenne ezt továbbgondolni, mert ennek a továbbgondolása talán serkentőleg hatna arra, hogy ezzel a problémával aztán majd egy önkormányzati reform keretében is boldoguljunk, ugyanis megítélésem szerint jelen pillanatban ez teljességgel tisztázatlan, még akkor is, ha nagyon szépen rendbe szedettnek tűnik normaszövegben.

(20.50)

Mindenképpen szót kell ejtenünk az egyezségnek egy speciális formájáról, amit hatósági szerződésként szabályoz ez a törvény, ami a hatóság, illetve az ügyfél közti szerződést jelenti. A törvény indokolása egyébként példát is hoz erre annak méltatása mellett, hogy ez más országokban már bevált vagy legalábbis ismert. Számomra egyébként riasztó példákat hoz, mert éppen az építésügyi igazgatást, a településrendezést és a környezetvédelmet nevezi meg.

Abban egyetértünk, hogy valóban ezeken a területeken - ha ez a törvény így hatályba lépne - fordulnának elő ilyenfajta szerződések, ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy előttem szóló képviselőtársam, Balogh László azt mondta, mindenki jól jár, mert jó az ügyfélnek, a hatóság pedig érvényesíteni tudja a közakaratot. Ebben az esetben - mint ahogy arra utaló szakasz is van, hogy a Ptk. szabályai érvényesülnek a speciális szabályokon túl - nem közhatalmi jogviszony van, illetve speciális közhatalmi jogviszony van. Hogy a közakarat itt milyen módon érvényesíthető, illetve a megállapodás tárgya és tartalma mi lehet, szerintem ez a mai magyar valóságban komoly aggodalmakra ad okot. Ha és amennyiben önök többségi akarattal majd úgy döntenek, hogy ez megmarad mint új jogintézmény, akkor ezt megítélésem szerint mindenképpen jelentősen részletesebben kell szabályozni.

Ugyanígy a hatósági közvetítő jogintézménye is: ha továbbgondoljuk, hogy milyen feladatai vannak és a jogszabály miket sorol fel a hatósági közvetítő feladataiból, akkor azt kell látnunk, hogy részben az ügyfél, részben pedig a hatóság feladatait látja el mind a tájékoztatásban, mind az alternatívák feltárásában, mind az információátadásban. Ez azért vet föl aggályokat, mert a törvény felhatalmazó részében ugyanakkor a kormányt akarja a törvény felhatalmazni arra, hogy kormányrendelettel szabályozza. Itt megint azt kell mondanom, ha önök többségi akarattal ezt a jogintézményt megtartják, illetve szabályozni óhajtják, akkor egyértelmű érdek, hogy ennek törvényi szabályozása történjen, hiszen meglehetősen homályosak azok az utalások, amik a törvényben vannak, például az ügy tárgyához igazodó felsőfokú végzettség. Ez jogászi végzettség? Vagy ha valamilyen beruházásról van szó, akkor beruházáshoz igazodó? Arról nem is beszélve, hogy többféle elképzeléseket hallottam már arról, hogy valamifajta névjegyzék alapján vagy valamilyen képesítések alapján történne. Azt gondolom, ha nem ismerjük az emögött meghúzódó elképzeléseket - amelyek lehet, hogy kifejtettek -, akkor ilyen módon egy vagy két szakasz alapján ez jelen pillanatban nem tárgyalható.

S hogy mindjárt egy ellenkező példát is mondjak: itt van a hatósági szolgáltatás kérdése, amely hatósági szolgáltatás a törvény érdemi rendelkezései között talán utolsóként foglal helyet. Ezen nem is kell csodálkoznunk, mert a hatósági szolgáltatásnak tulajdonképpen semmi különösebb helye nincs ebben a törvényben, a legkevésbé sem közhatalmi jogviszony, olyan szempontból sem mellérendelt jogviszony, mint amiről a hatósági szerződésnél beszélhetünk. Ez egy egyszerű szolgáltatás, ami ugyan a törvényből nem expressis verbis tűnik ki, de sehogy máshogy nem értelmezhető, mint hogy saját bevételt termelő szolgáltatásként végzi a közigazgatási szerv. Azt gondolom, ilyen módon a hatósági eljáráshoz köze nincs. Ez például tipikusan olyan jogintézmény, amit elég lenne kormányrendeletben szabályozni, viszont abban a kormányrendeletben ennek a bővebb szabályaira mindenképpen ki kellene térni.

Nem belekezdve egyéb részletkérdésekbe, pusztán ezek megemlítése kapcsán is azt gondolom, hogy nagyon jó lenne ezeket még egyszer végiggondolni, és nem csak a normaszöveg fennmaradó, egyébként sokkal nagyobb részének a részletszabályaival foglalkozni akkor, amikor majd a módosító indítványokról módunk lesz vitatkozni. Hiszen nem állítható, hogy azok a részletszabályok hibátlanok vagy maradéktalanul jók lennének, de mindenképpen olyan részletszabályok, amelyekről vitatkozni ugyan lehet, de az ügy érdemét sokkal kevésbé érintik, mint azok a kiemelhető ügyek - például az elektronikus ügyintézés -, azok a kérdések, hogy hogyan és mi módon lesznek majd meg az anyagi feltételei ezen törvény végrehajtásának, hogyan tudják majd előteremteni elsősorban az önkormányzatok a dologi feltételeket ahhoz, hogy ez a törvény működni tudjon, ha e Házat elhagyja és hatályba lép, és nem utolsósorban hogyan fogják majd előteremteni azokat a többletköltségeket - s nemcsak az önkormányzatok, hanem az államigazgatás is -, amelyek a jelentős módon megdráguló államigazgatási eljárással kapcsolatosak.

Azt természetesen mindannyian tudjuk, hogy a szakszerűbb és demokratikusabb eljárás jóval többe kerül, nem is azt vitatjuk, hogy ennek nem így kéne lennie, de úgy gondoljuk, hogy pontos anyagi eszközöknek megfelelő prognózissal és elemzéssel rendelkezésre kellene állniuk.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu