DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Mádi Képviselő Úr! Bizonyára csak elszólás volt, ahogyan fogalmazott, miszerint mindkét oldalt támogatják a jó együttműködés kialakításában. Nincs két oldal. Van a jegybank és van a kormány. Nem gondolom, hogy két oldalon állnánk. Ha két oldalon állnánk, akkor nagy hiba lenne. Én azt remélem, hogy egy cél érdekében, ha nem is ugyanazokat a közgazdasági alapiskolai követelményeket hirdetjük mindig, de alapvetően a közös cél érdekében igyekszünk közösen cselekedni is.

A másik megjegyzésem arra vonatkozna, hogy ha az eurózónához való csatlakozás időpontjáról vitatkozunk, azt jó lenne, ha egyértelművé tennék. Ellenzéki képviselők úgy szólaltak meg a mai napon, mely szerint a magyar állampolgároknak, a magyar vállalkozásoknak milyen fontos lenne, ha minél hamarabb csatlakoznánk az eurózónához. Ezzel nem vitatkozunk, csak ki kell mondani azt is, hogy mi ennek a feltétele. Az a feltétele, hogy az önök által olykor még alaptalanul is - hogy is mondjam - megszorításnak becézett kormányzati intézkedéseket szükséges bevezetni annak érdekében, hiszen a legfontosabb feltétel, amit Magyarországnak teljesítenie kell, nem más, mint az államháztartási hiány 3 százalék alatt tartása két éven keresztül. Ezt csak úgy lehet Magyarországon megcsinálni, ha a jelenleginél kevesebbet költ az állam, ha a jelenleginél kevesebb pénz fordítunk olyan jellegű kiadásokra, ami természetszerűleg nemcsak az állam közvetlen működését, hanem a magyarországi vállalkozásokat és a magyarországi lakosságot is érinti. Ha tehát ezt nem mondjuk ki, akkor önmagában azzal ne érveljünk, hogy milyen jó lenne a lakosságnak, ha nem kellene átváltani, mert már az euró itt lenne számunkra. Ez nagyon fontos momentum. Ha önök akarják a gyors eurózónához csatlakozást, akkor nyilván azzal is egyet kell érteni, hogy Magyarországon a költségvetési hiány lefaragásának, csökkentésének az a legfontosabb feltétele, következménye és szükséges előfeltétele, hogy kisebb legyen az a pénz, amelyet Magyarországon ilyen jellegű kiadásokra a költségvetésből fordítunk.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu