GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mondhatnám azt is, hogy engem zavarba hoz a felelősen gondolkodó ellenzékünk.
Képviselő Úr! Az, amikor azt mondja, hogy még nincs előttünk a 2005. évre vonatkozó költségvetés, de már tudja és már benyújtja a módosító javaslatát, tökéletes. Ez tökéletes korrajz arról, hogy milyen felelősen gondolkodik az ellenzék akkor, amikor beszél (Dr. Kovács Zoltán: Ismerünk benneteket!) Varga Mihály volt pénzügyminiszter költségvetési hiányról, beszélnek az állam kiadásainak csökkentéséről, és közben azt mondja, hogy mi majd benyújtunk módosítót, tessék megszavazni. Szóval, képviselő úr, ez nem így működik!
Ez úgy működik - és én hiszem azt, hogy a rendvédelmi szervek dolgozói is tudják -, hogy nekünk, kormánypártoknak, a kormánypárti koalíciónak felelőssége van abban, hogy egyensúly legyen.
(20.30)
Ez pedig azt jelenti, hogy közalkalmazottak, köztisztviselők és benne a rendvédelmi szervezetek és még sok minden más terület, mondhatnám azt, amit Kovács Zoltán képviselő úr elmondott a zárszámadás kapcsán, hogy önkormányzatok - szóval, nekünk ebben egyensúlyt kell teremteni. Miközben egyetértünk abban, hogy jó lenne, az élet más területén nagyon sokan szeretnének a mai meglevő jövedelmüknél sokkal többet kapni, de én azt gondolom, hogy azok a valós számok - mert azt senki nem vitatta, amelyeket elmondott az államtitkár úr - beilleszkednek a ma Magyarországon meglevő bérrendszerbe. És nekünk ebben kell egyensúlyt, megfelelő egyensúlyt tartani. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés