HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. A Széchenyi-terv és a 2003. esztendei költségvetés során érdemes lenne azt is megvizsgálnunk, hogy mi maradt ki ebből a költségvetésből, és mi lett volna égetően fontos feladat. Hát égetően fontos feladat lett volna a hazai kis- és középvállalkozók felkészítése a 2004. esztendei uniós csatlakozásra, hiszen ez volt az utolsó olyan egész esztendő, amikor ezt meg lehetett volna tenni. A Széchenyi-terv ezt célozta és ezt igyekezett teljesíteni, de önök megszüntették, és helyette tulajdonképpen semmi nem történt.
Amikor Csillag miniszter úr beszámolt a vállalkozásfejlesztésről, akkor büszkén mondta, hogy az általuk megteremtett lehetőségekből 12 ezer vállalkozó részesült. A 800 ezer magyar vállalkozót tekintve ez összesen 1,5 százalékot tesz ki, tehát a magyar vállalkozók 98,5 százaléka semmiféle támogatásban nem részesült. Ez olyan behozhatatlan mulasztás, aminek az eredménye az, hogy ma a magyar vállalkozók 800 ezres tábora rendkívül nehéz versenyhelyzetben vágott, illetve vág neki az uniós csatlakozásnak, és a helyzete szinte kilátástalan. És nem látok, nem látunk szándékot arra, hogy a következő esztendei költségvetés tervezése során ez a 800 ezer vállalkozás jobb helyzetbe kerülne, mert mintha a baloldali kormány nem ismerné fel, hogy jóléti kiadások finanszírozási alapjait megteremteni jól működő gazdaság nélkül, és egy jól működő gazdaságot feltételezni a hazai kis- és középvállalkozók nélkül szinte lehetetlen.
Arra kérem tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, hogy legalább a 2005. esztendei költségvetés tervezése során ezt a súlyos és szinte helyrehozhatatlan mulasztást próbálják meg valahogy korrigálni, és vegyék figyelembe, hogy ennek az országnak a gazdasági fejlődése mindenekelőtt fontos, és csak ez teremtheti meg az önök által szorgalmazott jóléti kiadások feltételeit.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés