KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagy valószínűséggel a tíz percet sem fogom kihasználni, hiszen nagyon sok mindenről beszéltek már a képviselők a teremben a Magyar Nemzeti Bank hároméves beszámolója kapcsán.

Kezdettől fogva figyelemmel kísértem a vitát, és megmondom őszintén, elnök úr, hogy nagyon meglepett az a hangnem, amit itt az Országgyűlésben a Magyar Nemzeti Bank elnökeként megütött. Miközben a kormányzati gazdaságpolitikára tett nagyon erős kritikai megjegyzéseket, aközben az volt az érdekes, hogy egyetlenegy önkritikus megjegyzés sem hagyta el a száját. Az volt az érzésem, hogy elnök úr talán nem tudta levetkőzni hároméves tevékenység után sem azt a politikusi magatartást, ami korábban természetszerűleg jellemezte. (Varga Mihály: Ellentétben veled.) Varga Mihály képviselő úr kérjen szót, és akkor mondja el a kritikáját! Ha ezt meg tudta volna tenni, akkor nagy valószínűséggel nem használt volna olyan kifejezéseket, hogy itt a Magyar Nemzeti Bank elleni támadás indult, függetlenségének a megkérdőjelezése történt meg.

Tisztelt Ház! Való igaz, hogy 2002-re meglehetősen kedvezőtlenül alakult az államháztartás hiánya. Erről már nagyon sokat beszéltünk, és arról is beszéltünk, hogy mi volt ennek a kiváltó oka. Egy biztos, hogy 2003 közepén lépni kellett. Aki kívülről nézte a folyamatot, azt látta, hogy van egy kis egyetértés a Magyar Nemzeti Bank és a kormányzat között, amit persze elnök úr már megkérdőjelezett, mondván, hogy érdemes volt-e ebbe az egyetértésbe belemenni. De ha nagyon mélyen megnéztük, akkor azt lehetett látni, hogy a Magyar Nemzeti Bank önálló pályán mozgott, a látszólagos kompromisszum ellenére is. Mesterségesen erősítette a forintot, amiért meglehetősen sokat kellett fizetni, és úgy tűnt, hogy a Magyar Nemzeti Bank tavalyi tevékenysége akadálya az egyensúly helyreállításának, és olyan kockázati elemeket hordozott magában, amiről az imént Kovács Tibor szólt, és én is fel fogom hívni erre a figyelmet.

(13.30)

Eközben a kormány nagyon határozott lépéseket tett az egyensúly helyreállítására, mérsékelte a költségvetés kiadásait, és azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk, hogy sikerült hitelessé tenni a gazdaságpolitikát.

Olyan kritikai észrevételek után, amit itt elnök úr a Házban megengedett, talán jó lett volna, ha egy mondatot a gazdaság szereplőinek üzen, és elismeri a kormányzatnak ezt a sikeres bizalom-helyreállító gazdaságpolitikáját. Ez jó üzenet lett volna a gazdaság szereplői felé. Merthogy az is kétségtelen, elnök úr, hogy a bizalom-helyreállító intézkedések következtében, azok segítségével bizony a GDP korábbi trendje alapvetően megváltozott. És természetes, hogy a hiány okozta problémák ma is megvannak, erről őszintén kell beszélni, de teljesen indokolatlan felnagyítani az ezzel kapcsolatos problémákat. És itt nem a monetáris tanácsról van szó, most nincs itt Varga Mihály képviselő úr, hanem a jegybank elnökének a szerepléséről van szó, hiszen ő jelenik meg a nyilvánosság előtt.

Úgy gondolom, hogy elnök úr mai megszólalása és az elmúlt hetekben tett megnyilvánulásai nem tekinthetők teljes mértékben felelős megszólalásoknak. Ha valaki kívülről nézi, akkor persze, ismerve elnök úr korábbi tevékenységét, azt mondja, hogy politikailag elfogult, még nem vetkőzte le a politikusi szerepét. (Domokos László: Ezt mondod te.) Én nem ezt mondom, én ezt nem fogadom el. (Derültség a Fidesz soraiban.) Azt mondom, hogy szakmailag kifogásolható megjegyzéseket tesz sajtón keresztül és most itt a plenáris ülésen is elnök úr.

Ha valaki szintén kívülről nézi a folyamatot, azt mondja, amire Kovács Tibor is utalt, hogy itt meg lehetett volna lépni korábban a kamatcsökkentést, az idén az EU-s választás előtt is. Akkor azt mondják, hogy persze politikailag elfogult a jegybank elnök úr. Én meg azt mondom, hogy szerintem nem elfogult, hanem szakmailag hibásan lépett akkor, amikor nem kellő időben szorgalmazta az MNB kamatcsökkentését. Én azt mondom, hogy nem politikai hozzáállást mutat az, hogy különböző vészjósló megszólalásokra ragadtatja magát elnök úr a sajtón keresztül, a parlamentben, hanem azt mondom, hogy ez igenis szakmai hibaként kezelhető.

Szabó Lajos képviselőtársam beszélt arról, hogy jó, ez volt eddig, de mi lesz a jövőben. Ez a kulcskérdés szerintem is, mert a múltat már nem tudjuk megváltoztatni, de a jövőt tudjuk befolyásolni. Az sem lenne helyes, ha most itt kormánypárti politikusok azért szállnánk síkra, és azt szorgalmaznánk, hogy jó lenne, ha most a hamarosan hivatalba lépő kormány gazdaságpolitikáját segítse elő a Magyar Nemzeti Bank, mert akkor elnök úr majd a zárszavában azt fogja mondani, hogy itt politikai nyomásgyakorlást fogalmaztunk meg a Nemzeti Bank elnökére. (Domokos László: Nem ismerjük a kormányprogramot.) Majd meg fogja ismerni, képviselő úr. Ugyanakkor azt mondom, az biztos, hogy elvárható, hogy ne bizonytalanítsa el a piac szereplőit azzal, hogy megalapozatlanul rosszabb képet fest a helyzetről, mint amilyen egyébként az a helyzet.

Lehet persze, hogy azt mondják, hogy külső befolyás éri az elnököt ebben, hogy ilyen destabilizáló megjegyzéseket tesz a parlamentben is. Azt gondolom, hogy ez sem igaz, mert szerintem senki nem befolyásolja kívülről elnök urat, ugyanakkor le kell szűrni elnök úrnak azt a következtetést, hogy az elmúlt hetek megszólalásait, elnök úr megnyilvánulásait a piac bizony nem igazolta vissza. S a jövő szempontjából szerintem nagyon fontos az, hogy megfogalmazzuk azt az elvárást, hogy a Magyar Nemzeti Bank csökkentse a pénzügyi kockázatokat. Többen, ellenzéki képviselők kihangsúlyozták, és ez igaz is, hogy mennyire fontos a szerepe az árstabilitás biztosításában, az infláció mérséklésében, ez igaz. De ugyanilyen figyelmet kell fordítani arra is, hogy a pénzügyi-gazdasági gondok mérsékléséhez a tevékenységével hozzájáruljon, s a stabilitást megpróbálja erősíteni a mindennapok során.

Joggal lehet kérdezni, és akkor ebben a tárgykörben mi az, amit javaslatként meg lehet fogalmazni. Azt hiszem, hogy úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy csökkentse, mérsékelje azt a kockázatot, amit 2003-2004 eddigi időszakában éppen az elnök úr számos megnyilvánulása előidézett. Meg kell fontolni azt, hogy hogyan lehet az indokolatlan kamatkülönbségeket mérsékelni, és meg kell fontolnia elnök úrnak azt, hogy hogyan lehet visszafogott, valóban tárgyszerű megszólalásaival a riogatásokat abbahagyni.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, lehet azt mondani, hogy a monetáris tanácsban van valamilyen más többség, amit nem is értek, hogy Varga Mihály milyen többségre gondol. Nem a monetáris tanács megy be a sajtóba, nem a monetáris tanács nyilatkozik, hanem a Magyar Nemzeti Bank elnöke, és a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez kell megfogalmazni azt a kérésünket, hogy lehetőleg a megszólalásaival ne a destabilizálás irányába, hanem a stabilitás irányába mozdítsa el a piaci szereplőket. Érezzék azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke is a valós gazdasági folyamatokból indul ki, és annak megfelelően értékeli a helyzetet, és határozza meg a Magyar Nemzeti Bank számára is a követendő monetáris politikát.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu