KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy Tállai képviselő úr azt kifogásolja, hogy országgyűlési képviselőként egyáltalán miért ülök a teremben, miért nem vagyok máshol. (Tállai András: Nem! Nyugodtan üljél csak, államtitkár úr!) Képviselő úr, ezt ne tegye, mert országgyűlési képviselőként az a dolgom, hogy a parlamenti vitában részt vegyek, és közvetítsem az emberek azon tapasztalatát, hogy ha mondjuk, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájával nincsenek teljesen megelégedve, akkor az a dolgom, hogy elmondjam ezeket az észrevételeket.
Itt már másodszor hozzák szóba a pénzügyminiszter ma reggeli nyilatkozatát. Nyilván mi, akik készültünk a vitára, ezt nem hallhattuk, de ez a vita a Magyar Nemzeti Bank hároméves beszámolójáról szól, és nem a mostani pénzügyminiszter és a Nemzeti Bank közötti kapcsolatról. Úgy gondolom, hogy ezt is teljesen természetesnek kell venni. S hogy a hároméves beszámoló kapcsán éppen szóba kerül az elnök úr megnyilvánulása, amit itt hallottunk - ha itt lett volna Tállai képviselő úr, akkor valószínűleg őt is meglepte volna, hogy milyen erőteljes hangnemben fogalmazza meg a kritikai észrevételeit a Magyar Nemzeti Bank elnöke -, ne haragudjon, képviselő úr, ezt szóvá kell tenni. Mint ahogy például a Fidesz padsoraiban is szóvá tette azt, éppen Horváth képviselő úr, hogy meglepte a tavalyi nemzeti bankos monetáris politika, nemcsak a mostani kormánypártiakat, hanem az ellenzék is úgy gondolta, hogy egy másik megoldást lehet találni arra a problémára, amivel tavaly szembesülni kellett.
Tehát én úgy gondolom, hogy ebből kellene kiindulni, képviselő úr, és ebben a mezőben kellene tovább folytatni a vitát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban. - Tállai András: Elmond egy hülyeséget, utána pedig magyarázkodik! - Derültség a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés