DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény a hivatásos állomány járandóságait több részből állítja össze, ahogy az államtitkár úr elmondta, és ennek a járandóságcsomagnak az egyik kiegészítő eleme az illetménykiegészítés.
Ha visszagondolunk a 2002-es választási kampányra, illetőleg az MSZP-SZDSZ-kormány programjára, abban kiemelt béremelést ígértek a rendőröknek, kiemelt illetményemelést ígértek a hivatásos állományúaknak. A hozzáértők és az érintettek tudják, hogy ebből semmi nem valósult meg az elmúlt időszakban. Úgy gondolom, hogy nem ez az illetményemelés lenne a hivatásos állományúak illetménye rendezésének módja, hanem a köztisztviselői illetményalap emelése, ami egyébként 2001. július 1-je óta nem történt meg, jelenleg is 33 ezer forint. Több módosító indítványt nyújtottunk be, legutóbb a 2004. évi költségvetés tárgyalása során, részben 33 ezer helyett 35 ezerre, illetőleg 37 ezerre javasoltuk emelni az illetményalapot. Ezt az MSZP-SZDSZ-többség nem támogatta. Ez jelentett volna egyébként igazi illetményemelési lehetőséget a hivatásosoknak, ezt várta a hivatásos állomány, de ez az ígéret sem teljesült.
Ami a törvénymódosítást illeti, úgy gondoljuk a fentiek előrebocsátása után, hogy ez nem elégséges módja az illetményemelésnek, hiszen nem érinti az állomány egészét, csak egy szűk körét érinti. Például a tervezet szerint nem nő az illetménykiegészítés mértéke a minisztérium hivatali egységeinél és az RSZVSZ-nél, valamint a helyi szerveknél és az alegységeknél, a felsőfokú végzettséggel rendelkező hivatásos állományúaknál. Mindkét esetben hátrányos helyzetbe kerül az ott szolgálatot teljesítő hivatásos állomány, ami nemkívánatos folyamatokat indukálhat az állomány körében. Véleményem szerint az érdekegyeztetés során aláírt dokumentumnak sem lehetett az a célja, hogy a különböző szinteken szolgálatot teljesítő állományt megossza. Ez vonatkozik, még egyszer mondom, a felsőfokú végzettséggel rendelkező hivatásos állományúakra.
Ami pedig a középfokú iskolai végzettséggel rendelkező hivatásos állományúak illetménykiegészítés-emelési javaslatát illeti, arra azt mondhatjuk, hogy a középfokú végzettséggel rendelkezők jövedelme a törvénytervezet szerint - hátrányos megkülönböztetés alapján - a minisztérium szervezeti egységeinél és az RSZVSZ-nél elmarad a középirányító szerveknél szolgálatot teljesítőkhöz viszonyítva. A végrehajtó állomány többsége viszonylatában az illetménykiegészítés emelésének hiányában ennek a rétegnek, ennek az állományrésznek a jövedelme nem változik.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a hivatásos állomány nem ilyen illetménykiegészítésre vár, nem ezt ígérték önök, hanem azt ígérték, hogy jelentős mértékben emelik az illetményeket. Ennek a módja, még egyszer mondom, a köztisztviselői illetményalap emelése lehetne. Számítások szerint az egy főre jutó emelés, ami visszamenőlegesen, 2004. január 1-jei hatállyal lép életbe, számításaink szerint egy ember vonatkozásában átlagosan 2 ezer forint emelést jelent. Ezt a személyi állomány szégyenteljesnek tartja egyébként, hogy 2 ezerrel forinttal szúrják ki a szemét, illetménykiegészítés címén. Mindenki azt mondja, aki ebben érintett, hogy ez az illetménykiegészítés-emelés nem méltó az ígéretekhez, az ígéretek nem teljesítését jelenti, és emiatt az állomány csalódott.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség mind kormányon, mind ellenzékben felelősséget érez a hivatásos állomány iránt. Nyilván ennek a felelősségnek a mértéke és a módja kormányon, illetőleg ellenzékben nem ugyanaz. Kormányon a köztisztviselői életpályaprogram és a rendőri életpályaprogram bevezetésével bizonyítottuk ebbéli elkötelezettségünket; ellenzékben pedig felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ilyen illetménykiegészítés című módosítások nem elégségesek az állomány illetményhelyzetének rendezésére.
Ennek ellenére a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség minden olyan törvényjavaslatot támogat, amely az illetményeket, bármilyen kis mértékben is javítja. Ehhez az egyébként nem jó és nem megfelelő mértékű törvényjavaslathoz módosító indítványokat fogunk benyújtani annak érdekében, hogy igazságosabb legyen, hogy minél szélesebb körre kiterjedjen, és az állomány részére minél nagyobb illetményemelést jelentsen.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés