KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azért jó lenne, ha ön is elismerné azt, hogy az elmúlt időszak nem az államháztartási hiány növekedésének, hanem annak jelentős ütemű csökkenésének az időszaka. Hiszen indultunk a 2002-es 9,2 százalékról, és most legrosszabb esetben is 5 százaléknál tartunk.

Azzal is egyetértünk, tisztelt képviselő úr, hogy mindenki seperjen a saját háza táján. Mi itt a mai napon több órán keresztül, államtitkár úr is több esetben, soroltuk azokat a konkrét lépéseket, amelyeket ez a kormányzat megtett annak érdekében, hogy az az államháztartási hiány, amely kialakult, csökkenjen. És megint csak szeretnék utalni a vezérszónoklatomra, hogy ennek kialakulása mikor indult el, mikor következett be, képviselőtársam utalt arra, a jegybank elnök úr is elismerte, hogy az ikerdeficit 2002-ben alakult ki, 2001-2002 fordulóján - tehát egyetértünk azzal, hogy seperjen mindenki a saját háza táján.

(13.40)

De ha valaki nem seper, akkor azért jogunk van felhívni a figyelmét arra, hogy jó lenne, ha a kormány mellett ő is seperne a saját háza táján, olyan mértékben, amilyen mértékben erre szükség van.

Köszönjük szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu